Balásy Gyula cégével kellett szerződni, ez volt a feltétele az állami pénzeknek – állítja Parragh László, az MKIK volt elnöke

gazdaság

Benne volt az állami pályázati kiírásban, hogy a pénzek elnyerése esetén a Balásy Gyula tulajdonában lévő Lounge-zsal kell kommunikációs szerződést kötni, erről beszélt Parragh László a Kossuth Rádió vendégeként. 2018 és 2022 között összesen 712 millió forint értékben kötött a kamara kommunikációs szerződést a Lounge-zsal.

Parragh László
Fotó: Kossuth Rádió/Youtube

Az MKIK elnöke kérdésre elárulta, nem tudja, mire mentek el ezek a pénzek, ahogy azt sem tudja megítélni, hogy ez „a pénz valójában olyan teljesítéssel összefüggő, ami jól megvalósult”. „Van az a mondás, hogy a reklámnak egyik fele kidobott pénz, de nem tudjuk, melyik fele” - mondta.

Parragh szerint ezen az állami pályázaton több milliárd forintot tudtak elnyerni a szakképzésre, viszont ennek a feltétele a Lounge-zsal való szerződéskötés volt. „Elvárás volt”. Viszont az MKIK volt elnöke szerint olyan szakképzési rendszert sikerült így felépíteniük, ami vonzza a tőkét Magyarországra.