A főváros túl fejlett a miniszterelnök szerint. A kamarai gazdasági évnyitón elismerte, hogy a vámháborún mi is veszíteni fogunk, és azt állította, hogy az uniós pénzek jönnek és jönni fognak.
A ragadós száj- és körömfájás miatt leálltak a vágóhidak. Ha járvány lesz belőle, az rendkívüli hatással lehet a sertéshús- és tejárakra.
Az utóbbi években már pocsék volt a viszony Matolcsy és Parragh között. Utóbbi felesége egyébként egy évvel a díj megszavazása előtt lett a jegybanki monetáris tanácsának tagja.
Ha Pelikán József idejében lett volna internet, olyan hirdetésben nyalták volna a távozó pénzügyminiszter fenekét, ahogy azt most az MKIK tette.
A kisvállalatokat hitelező KAVOSZ Széchenyi Kártya Program Zrt. éléről is leváltották.
A katával történtek sokat rontottak Parragh kamarán belüli megítélésén, és a politika is elengedte a kezét, bár egyes források szerint a kormány nem örült annak, hogy egy „jó emberét” csak úgy le lehet váltani.
Négy hónapja arról beszélt a miniszterelnök, hogy a gazdasági miniszterek „jó állapotban vannak, megcsinálták a jókedvet”. És mi történt azóta?
A Balkán kifogyott, Ukrajna munkaképes lakosságának jó része elmenekült, marad a Távol-Kelet, ahol a vallás azért szerencsére visszafogottabb, mint a keményebb arab országokban – magyarázta az ATV-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
„A reálgazdaság nagyobb baj nélkül túlélte ezt az időszakot”, mondta, miután tavaly több évtizedes csúcson volt az infláció és az EU-átlagnál rosszabbul alakult a GDP. Világpolitikai fejtegetések gazdasági konkrétumok nélkül – ez volt az idei beszéde.
Miután a tavalyi hiány is majdnem az eredeti terv kétszerese lett. Nagy Márton egy új versenyképességi csomagot ígért.
Az MNB szerint Parragh „nem látja át a jegybank és a monetáris politika működésének lényeges pontjait”, a nyilatkozatai sokszor megtévesztők.
Az MNB szerint Parragh „súlyos tájékozatlanságáról tett tanúbizonyságot”, „az alapvető gazdasági összefüggéseket sem érti” és „nemcsak a gazdasági ismeretei, hanem szövegértési képességei is gyengék”.
Most a legfontosabb gazdaságpolitikai cél az infláció letörése, ennek viszont ára van – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Ezért nem fogja támogatni az EU-s minimálbért. Pedig arról is beszélt, hogy már az olcsó magyar munkaerő megy ki Szlovákiába, és Romániában is magasabb a munkaerő ára, mint nálunk Kelet-Magyarországon.
A kereskedelmi és iparkamara szerint a jegybank döntése miatt vállalkozások dőlhetnek be.