Bejelentkezett Fürcht Pál volt főügyész, úgyhogy soron kívül beidézik a Parlament végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságába. A volt főügyész szerdán jelenik meg az országgyűlési bizottság ülésén. Ha érdemben beszél majd a Schadl-Völner–ügyről, annak biztosan komoly visszhangja lesz.
Fürcht azután jelentkezett, hogy Toroczkai László, a végrehajtási ügyeket vizsgáló bizottság elnöke csütörtökön a bizottság ülésén nyilvánosan üzent neki:
„Egészen biztos vagyok abban az ő jelzése alapján, hogy tud releváns információkkal szolgálni a végrehajtó maffia működésével kapcsolatban”
– mondta a Mi Hazánk elnöke, és arra kérte a volt főügyészt, hogy jelentkezzen, hogy meggyorsítsa a folyamatot, és a bizottság meghallgathassa.
Toroczkai pénteken már arról számolt be egy posztban, hogy Fürcht jelentkezett az Országgyűlés Hivatalánál, és a rendelkezésére bocsátotta az elérhetőségeit. Így lehetővé vált a soron kívüli idézése, amit haladéktalanul meg is teszek.
Úgy tűnik, az ügyben van némi versengés a Tisza és a Mi Hazánk között, hogy ki arathassa le a babérokat azért, hogy Fürchtöt meghallgatja egy parlamenti bizottság. A Tisza Párt közleménye szerint a volt főügyészt végül a vizsgálóbizottság tiszás tagjai hívták meg a testület jövő szerdai ülésére, aki hajlandó a bizottság előtt válaszolni a végrehatási visszaélésekkel kapcsolatos kérdésekre.
Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség addigi vezetője júniusban mondott le a posztjáról. Azóta többször beszélt arról, hogy a Legfőbb Ügyészség politikailag érzékeny nyomozásokat próbált befolyásolni. Szeptemberben az ATV-nek azt állította, hogy felettesei az Aranykonvoly-ügyben szóban közölték vele, kik ellen lehet nyomozni, kiket nem szabad kihallgatni, és milyen irányba kell vinni egy eljárást. Nyilatkozata miatt a politikai befolyásolást tagadó Legfőbb Ügyészség feljelentést tett ellene.
A Schadl–Völner-ügyben Fürcht egyelőre nem állt elő hasonlóan részletes, nyilvános vallomással, de ügyvédjén keresztül jelezte, hogy hivatalos eljárásban kész minden kérdésre válaszolni. Ez különösen azért érdekes, mert Fürcht korábban maga védte az ügyészség eljárását: 2024-ben tagadta, hogy politikai utasításra távolítottak volna el terhelő információkat az iratokból. Azóta kiderült, hogy a Rogán Antal kabinetfőnökére is utaló nyomozati anyagokat külön eljárásokba szervezték ki. Magyar Péter most éppen azt veti Fürcht szemére, hogy vezetőként közreműködött Rogánék felelősségének eltussolásában.
A Schadl–Völner-ügy 2021-ben robbant ki. A vád szerint Schadl György, a végrehajtói kar akkori elnöke rendszeresen kenőpénzt fizetett Völner Pál igazságügyi államtitkárnak. A korrupciós per mellett a botrány azért is jelentős, mert a nyomozati iratokban Rogán Antal környezetéhez vezető szálak is felbukkantak. Ezek közül többet külön rendőrségi eljárásban vizsgáltak, majd vádemelés nélkül lezártak; más kapcsolódó ügyekben továbbra is folynak eljárások.
A végrehajtói rendszer visszaéléseinek feltárására a 2026-os kormányváltás után alakult parlamenti vizsgálóbizottság. A bizottság és a nyomozó hatóságok előtt az egyik fő kérdés, hogy a Schadl és Völner elleni vádakon túl volt-e magasabb szintű politikai irányítás vagy beavatkozás a nyomozásba – erről pedig a korábbi posztja miatt Fürcht Pál elég sokat tudhat.