November 5-én, csütörtökön ülésezik az MNB-botránnyal foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság, melynek elnöke, Csőszi Attila (Tisza Párt) azt közölte kedden a Telexszel, hogy nem fogják meghallgatni a letartóztatásban ülő Matolcsy Györgyöt. Bár Csőszi a múlt héten még azt mondta, meg akarják hallgatni a volt jegybankelnököt is, ez mégsem valósulhat meg, mivel a nyomozást felügyelő Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerint nincsenek meg a meghallgatás jogszabályi feltételei.
„A vizsgálóbizottság meg fog hozni egy döntést azzal kapcsolatban, hogy a fennálló helyzetet hogy kívánja kezelni. Van-e alternatíva vagy sem Matolcsy György meghallgatására. Ha van, akkor melyiket választja, ezek vizsgálóbizottsági döntések”
– mondta a Telexnek Csőszi, míg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) azt nyilatkozta a lapnak, hogy az előállítás elkerülésének érdekében igénybe lehet venni a távtárgyalás, távmeghallgatás lehetőségét is.
A vizsgálóbizottság augusztusban kezdte a működését, Csőszi Attila már akkor beszélt arról, hogy Matolcsy Györgyöt és Matolcsy Ádámot is tervezik meghallgatni. Előbbit azóta letartóztatásba helyezték, fia, Matolcsy Ádám ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. (via Telex)
A jegybanki alapítványosdival eltűnt százmilliárdok ügyét kellene feltárniuk év végéig, több óra alatt jutottak el oda, hogy legyen ügyrendjük és munkarendjük. Az érdemi munka jövő héten kezdődhet.
A bizottság jövő csütörtökön tervezi meghallgatni az MNB volt és mostani elnökét az alapítványi botrány ügyében. A kényszerintézkedés alatt álló volt jegybankelnök sem mentesül a megjelenési kötelezettség alól.
Négy kérdésre keresnek majd választ, de nem nyomozni és nem ítélkezni fognak, mondta Csőszi Attila az MNB-s alapítványos közpénzeltüntetésről, a „történelem legnagyobb bankrablásáról”.