Két nagy cikkben mutatta be a 444 a piliscsabai katolikus közösség és Szűcs Balázs, a szexuális visszaélések miatt a papságból tíz éve kizárt sorozatos elkövető történetét.
„Mi lesz az elkövetővel és az érintettekkel, amikor a hatóságok és az újságírók levonulnak, de ami történt, valahogy mégse tud véget érni?”
– teszi fel a kérdést (Pilinszkyt idézve) a szerző, Urfi Péter. Itt most kiemelünk néhány fontos megállapítást.
arra figyelmeztet, hogy a szexuális zaklatás nemcsak a közvetlen áldozatot érinti, hanem emberek százainak vagy akár ezreinek ad nehéz feldolgozási feladatot: esetünkben szülőknek, tanároknak, iskolatársaknak, az egész egyháznak és városnak.
Bemutatja azt a mélyen vallásos piliscsabai közösséget, amelyben Szűcs mintegy 20 áldozatát ismerik név szerint, de biztosak benne, hogy ennél sokkal több lehetett. És ez csak egyetlen szolgálati helye a sok közül.
A cikk számos visszaemlékezés alapján leírja, hogyan kezelték a válságot 2016-ban, amikor több helyi fiatal is beszámolt a zaklatásról. Szembesítették Szűcsöt az áldozataival, széles körben és transzparens módon kommunikálták, mi történt, és mentálhigiénés szakemberek segítségével megszervezték az érintettek lelki kísérését.
A piliscsabai válságkezelők és mentálhigiénés munkatársaik gyorsan felismerték, hogy a közösség nem csak azonnali, hanem tartós segítségre is szorul, és ennek váratlan gyümölcse lett a Liget, vagyis a piliscsaba-klotildligeti plébánia lelki segítőszolgálata. Ez a mai napig működik, de már elsősorban nem Szűcs abúzusai a témák.
A cikk fontos tanulsága, hogy az ilyen traumák közösségi feldolgozása nagy erőt tud adni az abban résztvevőknek, de a sebek nem gyógyulnak be teljesen. Mindig jönnek elő új áldozatok, akiket meg kell hallgatni, mindig maradnak kétségek, hogy jól kezelték-e a helyzetet. Tovább dolgozik a bűntudat, hogy miért nem vették ezt észre korábban, miért nem tudtak segíteni a gyerekeknek és így tovább.
először azt járja körül, hogy hiába tűnik nagyon eredményesnek ez a fajta közösségi feldolgozás, a gyakorlatban nagyon ritka. Nem csak a magyar katolikus egyházban, hanem nemzetközileg és a katolikus gyermekvédelem szakirodalmában is szórványos erről a tudás.
A cikkben megszólal a két érintett egyházmegye. A Szűcsöt foglalkoztató és az őt érintő eljárást lefolytató esztergomi érsekség gyakorlatilag mossa kezeit: „Az említett eset a Székesfehérvári Egyházmegye magánügye.” A Piliscsabáért felelős székesfehérvári püspökség viszont a botrány után „a vatikáni útmutatásokat figyelembe véve létrehozta a Gyermekvédelmi Szabályzatát és felállította a Segítő Csoportját az áldozatok és családtagjaik segítésére.”
Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a 444-nek írt hosszú levélben számolt be róla, milyen mélyen érintette a találkozás a piliscsabai áldozatokkal, és milyen nagyra tartja a közösség feldolgozási munkáját. „Komolyan kell vennünk, hogy az érintettek közül többen nem, vagy csak nagyon sokára kapták meg az egyháztól azt a segítséget, amelyre szükségük lett volna” – írta.
Kiderült, hogy az eddigi információkkal szemben nem azért akadt el a Szűcs visszaéléseit feltáró rendőrségi nyomozás, mert az áldozatok abban nem akartak részt venni. A piliscsabaiak is elmentek tanúskodni, de egy furcsa nyomozócserét követően az ügyet átminősítették közvádasból magánvádasba, vagyis az áldozatoknak kellett volna bizonyítaniuk a visszaélést és állni az eljárás költségeit – ezt már valóban nem vállalták. A 444 két, egymástól független forrást idéz arról, hogy egy magas rangú kormányzati tisztviselő azzal dicsekedett: ők simították el az ügyet.
Szűcs Balázs a laicizálása után Erdélybe költözött, de továbbra is gyerekkel és/vagy kiszolgáltatott fiatalokkal él együtt. Erről a Hargita megyei gyermekvédelmi hatósághoz is érkezett bejelentés, a házban rendőr is járt, de semmilyen szankciót vagy szoros felügyeletet nem rendeltek el. A nyomozásnak ezt a részét az Átlátszó Erdéllyel közösen folytattuk, az ő cikkükben részletesen le van írva, hogy a gyermekvédelmi hatóság több munkatársa ismeri Szűcs előéletét, de a pápai rendelkezés, a volt pap beismerő vallomása és a sok áldozat kiállása ellenére sem hisznek a bűnösségében.