A püspöki kar azt közölte a 444-gyel, hogy a papok szabadon nyilváníthatnak véleményt társadalmi kérdésekben, de pártpolitikai üzenetet nem fogalmazhatnak meg.
Egyben hangsúlyozzák, hogy az egyház nem politikai szervezet, és a kampányban nem kíván részt venni.
Az elmúlt hetekben a váci, a kaposvári és a pécsi püspök is bocsánatot kért.
Székely János szombathelyi megyéspüspök beszélt arról, miért hallgat a katolikus egyház a kegyelmi ügyről vagy az ukrajnai háborúról, illetve milyen a kormánnyal való viszonyuk.
Veres András nem érti, miért kell nyílt levelet írni, ha egyszer a kormány figyelembe vette az egyházak véleményét.
Székely János szerint legalább azokon kell segíteni munkahellyel, szállással, akik már menekültstátuszt kaptak, vagy az elbírálási folyamat közben járnak.