A francia kormány a szélsőjobboldalt tudatlannak és alkalmatlannak nevezte, amiért a légkondicionálást a klímaválság megoldásának tekintik.
Pénteken azonban kisebb enyhülés érkezik.
A Magyar Olimpiai Bizottság kapta a legtöbbet, de utaltak egy Tiborcz-, illetve egy Mészáros-közeli magántőkealap érdekeltségének is.
Eközben Ukrajna szerint bármilyen megszakítás csak bátorítaná Oroszországot az ukrajnai háború folytatására.
Ugyanis vádalkut kötött.
Eddig körülbelül 1500 embert evakuáltak a környező településekről és turisztikai területekről, miközben a tűzoltóság a hat kilométer hosszúságú tűzfronttal küzd.
Az amerikaiak 20 százalékos vámot vetnek ki a Vietnamból érkező termékekre, fordított irányban viszont 0 százalékos lesz a vám.
Véglényezés, fradikázás és élet az elfoglalt városban: itt a 444 napindító hírlevele.
A miniszterelnök azt állítja, üzleti ügyekkel nem foglalkozik. Közben nemcsak a pártja és kormánya élén dolgozó több beosztottja, hanem a tágabb családja, rokonainak rokonai, csomó barátja és neki szolgálatot tevő ismerőse is közpénzből gazdagodott meg alaposan.
Kijev szerint foglalkozhatna a magyar kormány inkább azzal, hogy megmagyarázza, hogy miért tették tönkre a gazdaságot.
A posztot Orbán Ráhel is lájkolta, addigra a jelek szerint már átment az utalás.
„ Az eljárás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni.”
A Tisza nyaraló elnöke szerint „nem magyar áll szemben magyarral, hanem Orbán és 3000 janicsárja ejtette túszul a gyönyörű országunkat.”
A férfival szemben egy hónapja távoltartási végzés volt érvényben. A fiú túl van az életveszélyen, az édesanyja a helyszínen meghalt.
Bocsánatot kért Azahriah, miután értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglényeknek minősítette a Fidesz szavazóit.