Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetőjének válasza A végén csak elsült a buzicsont a Katonában című cikkünkre.
Elkövetett mindent, amit egy kommunista elkövethetett. Mégsem utálták meg a lengyelek. Nem mindenki.
Megvan a hivatalos végeredmény. A Fideszé a szavazatok 51,49 százaléka, az MSZP 27 ezer szavazattal verte csak Gyurcsányékat. Az LMP egy század százalékkal ugrotta meg az öt százalékot.
A Bede Mártonon végrehajtott emberkísérlet célja egy teljes napot eltölteni a mindannyiunk pénzéből fenntartott közmédia fogyasztásával. Hipotézise szerint 24 óra elég lesz arra, hogy Fidesz-szavazóvá váljon, és soha többé ne kérdőjelezze meg, hogy jó helyen vannak-e adóforintjai Rákay Philip zsebében. Tartsanak vele ezen a fantasztikus utazáson!
Zárt ülés volt, vagyis csak azt nem fogjuk megtudni, hogy mi történt valójában. Vona szerint semmilyen bizonyítékot nem mutattak, amiből ő máris külföldi összeeskövésre következtetett.
Gyanakvó jogászok, nyitott lelkű masszőrök és profi műhelyek – választhatunk, kivel akarjuk megíratni a szakdolgozatunkat. 100 000 forintért már olyan munkát kapunk, amelynek írója szerződésben garantálja, hogy műve lebuktathatatlan. A magyar felsőoktatási intézményeknek fogalma sincs, hogy tudnának védekezni.
A Milka fejlesztőrészlegében elgurult a robbanócukor: itt az oreós Milka, a daimos Milka, a sós pereces Milka és drazsés Milka. Megkóstoltuk mind, hogy senki másnak ne kelljen. Felkészül: disznósajt.
Kövesse élőben, ahogy Orbán Viktor harmadszor is Magyarország miniszterelnöke lesz, majd hívei megünneplik a Kossuth téren. Parlament és nagygyűlés, kettő az egyben!
Erősen kezdett az új parlament: az új kormányról még semmit sem hallottunk, de arról már mindent, hogy milyen bakancsot és basebell-sapkát hordott az országgyűlés volt szkinhed vezetője. Abban pedig már a Fideszben sem biztosak, hogy lesz-e nyugdíj. Váratlan szereplők és csúcsformában lévő Selmeczi Gabriella a parlament nyitónapján.
Ünnepel a demokrácia, megalakul az új országgyűlés. Vagy nem ünnepel, ezt majd meglátjuk, de itt követheti az első ülés, Áder János beszédét, az esküt, és mindent, amit a legújabb parlamentről tudni érdemes.
A 444 filmklub műsorán egy generáció legnagyobb tinifilmje, a szerdán tízéves Bajos csajok. Mért sokkal több Lindsay Lohan és Tina Fey klasszikusa, mint bugyuta vígjáték? Miért imádja az internet a mai napig? És mi köze mindennek az afrikai népmesékhez? Minden a Mean Girlsről.
Interajtív térképen gyűjtöttük össze a nagyobb állami támogatásból elkészülő stadionépítéseket, -átalakításokat. Több mint 30 projekt 140-160 milliárd forintért.
Feltűnt már, hogy amikor el kellene intézned valamit a bankodban, és véletlenül még rá is érsz, az épp nincs nyitva? Nem vagy egyedül. Megnéztük a magyarországi bankok nyitvatartását, és arra jutottunk, hogy vagy elkéredzkedsz a munkahelyedről, vagy esélyed sincs.