A megállapodás újabb befektetéseket tesz lehetővé, és segíti a két ország katonai együttműködést, mondta Antony Blinken, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere
Kövér László titkárságvezetője nem lopott a határon túli magyar tehetségektől.
Azért hozták létre a szervezetet, hogy elejét vegyék a külföldről indított rosszindulatú félretájékoztatási akcióknak.
A fát tiszteletből nevezték el a színészről, amiért az segített megmenteni egy esőerdőt a fakitermeléstől.
Az ügy miatt elnézést kértek, felfüggesztették Hszian város kórházának a vezetőjét, és kirúgtak két osztályvezetőt.
Még tanácsot is adott, hogyan bántalmazzák a nőt.
Házkutatásnak álcázva 90 000 eurót és egyéb értékeket vittek el.
Gond van a vízumával, a melbourne-i reptér egyik szobájában van.
Tavaly 0,1 százalékkal, 1929-ben 0,6 százalékkal lettek többen az amerikaiak.
A viharok áramkimaradást és közlekedési fennakadásokat is okozhatnak.
A nő később harmadszor is telefonált, de csak azért, hogy lebalfaszozza az OMSZ kollégáját.
Egyik napról a másikra munkát kellett találnia. Nagyon rosszul választott.
Kedvenc streetfotósunk, Soós Bertalan idei képeiből válogattunk.
Kedvenc nagybányai fotósunk, Hajdu Tamás idén készült képeiből válogattunk.
Kedvenc streetfotósunk, Soós Bertalan idei képeiből válogattunk.