A volt polgármester tagadta, hogy ismerné a maffiaügyekben gyanúsított Portikot. Most kiderülhet, hogy mi az igazság.
Egy írországi eset leírásából világosan kiderül, hogy az orvosi eszközgyártók valamiért nem gondoltak rá, hogy mobiltelefon műtétmentes eltávolítására alkalmas eszközöket gyártsanak.
Visszavitte a banánt a boltba, de ott csak egy másik fürtöt ajánlottak, kártérítést nem.
Pedig hivatalosan be se záratták a gödöllői cukrászdát, ahol minden látszat ellenére nem állt meg az idő, hanem vasfogával rozsdásra marta a fagyigépet.
A Blikk értesülései szerint hat lehallgatási aktát titkosítottak, vagyis ennyi embert hallgathattak le összesen a nyomozásban.
Legalábbis a Blikk úgy tudja, hogy a Duna tévén kaphat saját műsort főműsoridőben.
A szülők ellen már 2013-ban kiskorú veszélyeztetése miatt folytattak eljárást, most is voltak intő jelek.
Nehogy valakinek eszébe jusson dobálózni. Emellett hatezer rendőrt mozgósítanak.
A több mint száz tagú banda használt autókat tört össze, hogy beszedje a biztosítási pénzeket.
Ő adta oda saját váltócipőjét német riválisának, hogy az folytathassa a meccset, amit aztán meg is nyert.
Szerinte Hitler és az EU is egy központi hatalom alatt akarta egyesíteni Európát. Azt azért elismeri, hogy a módszerekben van némi eltérés.
Három évig küzdött a rákkal.
A Reuters legalább hat dagesztáni radikálisról tud, akiknek segítettek elhagyni az országot. A hatóságok hevesen tagadnak.