Király András

A tőről metszett terrorista

Vannak, akiket minden biztonsági ellenőrzésen terroristának néznek. Nem kell ehhez sok, elég, ha fiatal vagy, férfi, és délkelet-ázsiai. Pont olyan, mint Riz Ahmed, a brit-pakisztáni filmsztár, akit, lehet bármilyen híres, minden egyes alkalommal szétpakolnak a reptéren.

Király András
ÉLET

Rogán Andy Vajnával és Pápa Marianne-nal vágna vissza Portikért Juhásznak

Mind tanúsítani fogják, hogy Portik nem is ismerte Rogánt. Beidéztek két olyan embert is, akik állítólag 2008 óta az V. kerületi Fidesz-irodában tartózkodnak.

Király András
bűnügy

Mi lesz velünk, ha eljönnek az erkölcsös gépek?

Az UNESCO által felkért szakértők már a robotok jogait kutatják, egyben igyekeznek megalkotni a robotika etikai szabályrendszerét is. Most nyilvánosságra hozták jelentéstervezetüket is a témában.

Király András
TUDOMÁNY

Nohát, már délután kettő van? Rendszeres olvasóink már sejtik is, hogy most mi következik!

Király András
ÁLLAT

Az amerikai elnökválasztás már a lét legvégső kérdését, a halált feszegeti

Végülis két ennyire idős ember még sosem versengett egyszerre az elnökségért, még egy-egy idősebb jelölt már akadt.

Király András
külföld

Rongyos 190 millió forintból kell megterveznie Fazekas Sándor barátjának Magyarország részvételét egy kazahsztáni expón

Horváth László kazah konzul cége egyedüli ajánlattevőként nyerte el a megbízást. Az ő cége "írta" a fantasztikusan illusztrált tanulmányokat a kazah juhtenyésztésről is, és ő vásárolta ki 1,5 milliárd forintért Spéder Zoltánt a bankár Schmidt Máriával közös ingatlancégéből is.

Király András
gazdaság

Csak félig hülye ítéletet hozott az EU bírósága egy szerzői jogi perben

Az ítélet alapján a Sony nem követelhet kártérítést a boltostól csak azért, mert valaki az ingyenwifijét használva töltött le egy dalt. Eddig minden rendben.

Király András
külföld

A jelek szerint végül mégsem lesz annyira fontos, hogy átláthatóan válasszák meg az ENSZ új főtitkárát

Pedig mekkora műsort kerítettek köré nyílt jelöléssel, meg jelölti vitákkal. De végül megint az amerikaiak és az oroszok különalkuja dönthet.

Király András
külföld

Mekkora meccsek, anyám, micsoda izgalmak voltak már az NFL első fordulójában!

Helló, amerikaifoci-rajongók! Idén új dologgal próbálkozunk: Meksz Dezsővel, a First Down blog gazdájával minden héten egy érdekes momentumot külön is kiemelve beszámolunk az NFL aktuális fordulójáról.

Király András
sport

Hiánypótló termék a világ boldogabbik felén élőknek: hordozható bong!

Hogy ne kelljen egy nagydarab, törékeny izét cipelned magaddal, ha épp a szabad ég alatt tépnél be nagyon.

Király András
ÉLET

Mától akár 18 karátos aranyvécébe is lehet hugyozni a New York-i Guggenheimben

A múzeum nyilvános vécéjében helyezték el Maurizio Cattelan "America" című, működőképes alkotását.

Király András
MŰVÉSZET

Lecsaptak az Alibaba édesszájú raktárosaira

A belső ellenőrzés számítógépes rendszerének szoftverhibájával visszaélve a megengedettnél több, kedvezményes holdsütit vásároltak.

Király András
gazdaság

Azt hinné, hogy a szállodában legalább a lepedőt lecserélik az előző vendég után, mi?

Akkor itt az ideje, hogy a szomorú valósághoz igazítsa irreális elvárásait!

Király András
ÉLET

Először szólalt meg a milliárdos biztosítási csalással vádolt Cs. Sándor

A vád szerint direkt mászott be a vonat alá, hogy az levágja mindkét lábát. Ezt azonban egy, számításokkal alá nem támasztott szakértői véleményen kívül csak az bizonyítaná, hogy sok biztosítást kötött.

Király András
bűnügy

Elképesztő megoldást találtak a finnek a hajléktalanságra: lakást adnak a hajléktalanoknak

Ha hiszi, ha nem, működik! Finnország az egyetlen európai ország, ahol az elmúlt években csökkent a hajléktalanság.

Király András
külföld