Megérkezett Rogán Antalék válasza a Juhász Péter elleni személyiségi jogi perük nyári fordulatára, Portik Tamás tanúmeghallgatására.
Portik tanúként sok mindenről beszélt, a per szempontjából a leglényegesebb állításai ezek voltak:
A vádakra válaszul Rogán jogi képviselője most tanúként idézte be Andy Vajnát és Pápa Marianne-t. Előbbinek csak azt kell bizonyítania, hogy Portik Tamás nem ismeri Rogán Antalt - arról fényképfelvétel is készült, hogy Portik ott volt a Nobu megnyitóján, úgyhogy azt nehéz lenne tagadni. Pápa Marianne-nak pedig arról kéne nyilatkoznia, hogy nem is élt együtt Portik Tamással, pedig Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester egy korábbi nyilatkozata szerint Pápa "Portik élettársa, Portikot mellőle vitték el a rendőrök".
Na, ez utóbbi állítást cáfolandó Rogánék beidézték Felhősi László rendőralezredest is, aki Portik elfogásakor a kommandósokat vezényelte. Neki emellett arról is nyilatkoznia kéne, hogy a rendőrség tudomása szerint üzletelt-e Rogán Portik Tamással.
Ez utóbbi már túltolásnak tűnik annak fényében, hogy még a Portik ügyében nyomozó NNI-t is nyilatkoztatták, ami meglepetésre készségesen és írásban ismerte el, hogy a Portik Tamás ellen folytatott nyomozás során nem merült fel arra vonatkozó adat, hogy Portik és Pápa élettársak lettek volna, sem arra, hogy Portik és Rogán ismerték egymást.
Rogán jogi képviselője emellett beidézett még két személyt, mert, idézem,
"[f]ent nevezett két tanú a Belvárosi Fidesz Irodában tartózkodott (2008-tól), így a Portik Tamás által e körben elmondottakra tud nyilatkozni".
Indítványában Rogán képviselője emellett még a belvárosi ingatlanügyekben augusztusban született, a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntető furácska határozatot is hivatkozza. Azt a határozatot, amiben a rendőrség által felkért ingatlanszakértő még annál a 75 milliónál is olcsóbbra értékelte a Pápa Marianne-nak kedvezményesen eladott Károly körúti ingatlant, amennyire a kerületi értékbecslő - pedig annak a korabeli piaci értékéről viszonylag pontos adataink vannak, lévén azt Pápa hét hónappal az adásvétel után 102 millióért értékesítette.
Ma szembesítették volna Portik Tamást Rogán Antallal a bíróságon, ha a miniszternek éppen nem lenne halaszthatatlan külföldi programja. De ez nem akadályozta meg Portikot abban, hogy keményeket állítson.
Miután a hivatali vesztegetésről szóló feljelentéseket elutasították, nincs akadálya a hamis vád miatti nyomozás elrendelésének.
Simán lehet, hogy a miniszter teljesen véletlenül bukkan fel az olajmaffiózó vállai és hamiskás mosolya mögött.
Másfél évig nyomoztak, és arra jutottak, hogy nem volt hűtlen kezelés, hiszen a logikájuk szerint egy önkormányzati ingatlant el lehet adni áron alul, ha erre előtte írtak egy jogszabályt.
Csak nagyon vigyázz rá, hogy a képviselőtestület ülésén senki se mondja ki, hogy a rendeletet a szabályok kijátszhatóbbá tétele miatt módosítod. Ha ez mind sikerült, a magyar rendőrség szerint már minden oké.