Az arányaiban legtöbb menekültet befogadó Svédországban kezdtek arról cikkezni a lapok, hogy miközben 2014-ben minden svéd 2600 koronát fizetett be a közösbe, minden magyar 5300-at kap onnan. Ez persze így kicsit csúsztatás, de nagy vonalakban azért igazuk van.
De akkorát, hogy még ő maga is kénytelen volt beismerni, hogy nagyon hülye volt.
Immár két kutatás is bizonyítja, hogy a csecsemőkori, mérsékelt földimogyoró-fogyasztás immunizálja a gyerekeket.
A terepszínű álcázókat "használt ruha" címkézésű konténerekben próbálták kicsempészni az országból.
Illetve a dolog ennél egy kicsit bonyolultabb: a kés állítólag még 1998-ban került elő, a házat bontó egyik munkás oda is adta egy rendőrnek, aki valamiért csak most, már nyugdíjasként szólt a kollégáinak. Hogy, hogy nem, pont akkor, amikor bemutatnak egy sorozatot is Simpson legendás peréről.
Jogállam a csúcson. A főváros egyszerűen bemutat a Kúriának, az autósoknak és a józan észnek. Ezentúl bármelyik, szabályosan parkoló autóst is megbüntethetik, utólag nem lehet parkolójegyet bemutatni.
15,5 évre elég alkoholos kézfertőtlenítő jönne ki az úszóvébére átcsoportosított pénzből.
Ehhez mondjuk kéne elég kézfertőtlenítő, és az sem ártana, ha az orvosok tudnák, hogy mire adják az antibiotikumot.
Az ÁNTSZ igyekszik számháborúvá egyszerűsíteni a kórházi fertőzésekről kirobbant vitát. Persze nem mindegy, hogy hányan halnak bele a kórházi ápolásba, de most elsősorban arról van szó, hogy a rendelkezésre álló adatokat még az orvosok is nehezen értelmezik, következtetéseket meg végképp nem tudnak levonni belőlük.
Jelentős rendőri biztosítással kezdték felszámolni a sátortábort.
Ezt nevezem csoportos létszámleépítésnek!
Tányérból, tíz fontos bankóval szívta az orrába a kokaint.
Így sikerült megsemmisíteni a C215 művésznevű Christian Guémy duzzogó kisfiút ábrázoló művét.
Pedig én már tényleg azt hittem, hogy ez a sztori a halálos ágyamig elkísér. Ha hiszik, ha nem, a tervek szerint felülről kezdik majd bontani az épületet.