Ha nem, nem csoda. Az amerikai bíróság annyira el akarja titkolni ezt, hogy még azokat az iratokat is zárolták, amikben a New York Times arról érdeklődött, hogy miért zárolták az AP érdeklődését a témában.
Még akkor sem, ha öt hónapjukba tellett megtalálni Brüsszelben a párizsi mészárlás fő gyanúsítottját, Salah Abdeslamot, akit ez a képen látható férfi a belga rendőrök szerint Budapestre is elkísérte.
Mondjuk, ha jól értem, aggódáson kívül hirtelen nem nagyon lehet tenni semmit a korallfehéredés ellen. Az ausztrál külügyminiszter például annyira aggódik a globális felmelegedés miatt kialakult jelenség miatt, hogy gyorsan oda is repült megnézni.
Több, rövid hatótávolságú rakétát is kilőttek a tengerre, amire a jelek szerint nagyon haragszanak, mert rendszeresen lövik. Ezek ún. kísérletek.
Pedig olyan is volt, hogy ököllel ütötte egy lány fejét. A rendőrségi eljárás ellenére sem mozdítják el állásából, az igazgatóhelyettességről se emiatt kellett lemondania.
Akit a bíróság elé beterjesztett bizonyítékok alapján az oroszpárti lázadók már azelőtt elfogta, hogy elkövethette volna a bűnt, amiért most elítélték.
"Tessely Zoli [fideszes parlamenti képviselő] kért meg, hogy a kötelező betelepítési kvóta ügyét vegyük fel a napirendi pontjaink közé" - írta a falu jegyzőjének egy helyi képviselő. Fel is vették.
Brigit, a hatéves tonkinéz hónapok óta tartó betöréssorozattal legalább 11 alsógatyát és vagy ötven zoknit lopott össze.
Abdulrahman Abdulrab Mohamed szerint a bizalom órási felelősséggel jár. A díjnál is többre értékeli a szeretetet, amit a páciens gyerekektől kap.
Gyorsított eljárásban 1 év 10 hónap, három év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélték.
Rendőrségi nyomozás indult a sorozatos DOS-támadások miatt.
Az 1987-es fekete hétfő idején készült amerikai vészforgatókönyvet kérték kölcsön tavaly, amikor a kínai tőzsdék összeomlottak.
Egy kikötői mólóról zuhant a vízbe a kocsijuk.