Így sikerült némi pluszforrást teremteni a jövő évi költségvetésben, például egy családkutató intézet felállítására és némi, választási évi pénzszórásra.
A 2010-ben repülőszerencsétlenségben elhunyt elnök koporsójában még legalább két másik ember maradványaira bukkantak a balesetet a lengyel kormányban uralkodó összeesküvés-elmélet miatt újravizsgáló hatóságok.
Szijjártó Péter szerint indokolatlan volt a felújítás, amit ellenzett is volna, ha megkérdezik róla.
A németekben merült fel az ötlet, hogy a kohéziós támogatásokat a jogállamiság normáinak tiszteletben tartásához kössék.
Kiderült, mi okozta a British Airways globális informatikai rendszerének múlt hétvégi összeomlását.
A négy hónapos terhes nőért mentőt se küldtek, egy másik beteg és egy taxis küzdött csak érte a bezárt főbejárat előtt.
A 23 éves, 188 centi magas, közepes testalkatú, borostás fiatalembert május 31-én látták utoljára.
Van egy olyan érzésem, hogy a téma igazi szakértőit, a heteroszexuálisokat megkérdező kutatás eredményeire még fognak hivatkozni Magyarországon.
DeAndre Kane, akarom mondani Kane DeAndre csütörtökön tette le az állampolgársági vizsgát, amiben az se akadályozta, hogy nem sokat tud az országról.
Ha a párizsi egyezmény felmondása nem lenne elég, most kiderült, hogy hatalomra kerülése után azonnal megpróbálta feloldani az Oroszország elleni büntetőszankciókat is.
Az emberi tevékenység csak a világrengető kataklizmákhoz mérhető kipusztulási hullámot eredményezett, 2060-ra javarészt búcsút mondhatunk Délkelet-Ázsia, India és Kína vadvilágának.
Május 1-i hatállyal felmondták határozatlan időre szóló, havi félmillió forint díjazású szerződését.
Az Egyesült Államok kilépése a párizsi egyezményből akár még előre is lendítheti a felmelegedés elleni harc ügyét.