Ha csak öt percem volna bemutni Magyarországot, ezt a filmet vetíteném le. Ide nekünk az olimpiát is!
Az HMS Dragon 800 kilométert került, hogy megmentse a törött árbóccal sodródó 18 méteres yahct 13 brit és egy amerikai utasát.
Hetvenezer embert kellett kitelepíteni a városból, hogy felrobbanthassák az ötszáz fontos, második világháborús bombát, amit még a múlt héten találtak útépítés közben.
Ugyanott, ahol csütörtökön 400 delfin vetődött partra.
Közeleg a Valentin-nap, a virágárusok és a szívalakú bizbaszokat árulók nagy ünnepe.
Észak-Koreai idő szerint valamivel reggel nyolc előtt lőttek fel egy egyelőre még azonosítatlan rakétát, amiről még nem tudni, hogy hova tartott.
Az Afrika Kupán diadalmaskodó sportolók országuk sportminiszterét fricskázták a túljátszott hajlongással.
A 2,5 méteres plexifallal még a járművekkel rohamozó támadókat is feltarthatnák.
Nem viccelek!
Egy földcsuszamlás több falut is beborított, 12-en életüket vesztették, köztük két gyerek is.
Pontos az idő!!!!
A Fióka és Madármentés tapasztalatai szerint nem gyűjtik be időben az elhullott hattyúk tetemét. Ez baj, mert a tetemekből falatozó többi madár is megfertőződhet, és tovább terjesztheti a kórt.
Júniusban születhetnek meg az ikrek, a család nagyon boldog.