Király András

Őrizetbe vették Mihail Szaakasvili volt grúz elnököt

Nyolc év után tért haza, egyből el is fogták.

Király András
külföld

Vizsgálatokat kezdenek Jeff Bezos űrkutatási cégénél

A vállalat egyik mérnöke szerint csak a mázlijukon múlt, hogy eddig nem történt nagyobb katasztrófa a rakétájukkal.

Király András
külföld

Újraszámolják a szavazatokat az előválasztás legszorosabb versenyében

Budafokon a momentumos Tóth Endre mindössze 73 szavazattal győzte le a DK-s Molnár Gyulát.

Király András
POLITIKA

Kovács Zoltán szerint a gyerekek a célközönség a vadászati kiállításon

Nem úgy gondolta, na!

Király András
ÉLET

Tisztogatásba kezdett a belarusz karhatalom

Csaknem száz ellenzékit vettek őrizetbe, az apropót az adta, hogy egy ellenzéki agyonlőtt egy, a lakásában rajtaütő KGB-st.

Király András
külföld

Horvátországban ezentúl büntethetik a gyalázkodó kommentelőket

A törvény első verziójában a médiaszolgáltatókat büntették volna, de ezt végül módosították.

Király András
külföld

Újabb kráterből ömlik a láva La Palma szigetén

Mintha kettő nem lett volna elég, megnyílt egy harmadik kráter is.

Király András
külföld

Márki-Zay Péter helyet kért mozgalmának az ellenzéki összefogásban

Karácsony Gergellyel abban már megállapodtak, hogy valamelyikük biztosan visszalép a másik javára. Hogy melyikük, abban még van vita.

Király András
POLITIKA

Itt követhetik élőben Márki-Zay Péter sajtótájékoztatóját

Király András
POLITIKA

28 év után azonosították a himlőhelyes arcút, Franciaország legkeresettebb sorozatgyilkosát

A volt katonai rendőr öngyilkos lett, búcsúüzenetében ismert be több gyilkosságot.

Király András
külföld

Másfél év után megnyithatják Ausztrália határait

Az ausztrálok a világjárvány kezdete óta nem hagyhatták el az országot, novemberben feloldhatják a korlátozást.

Király András
járvány

Egy spanyol bíró szerint nem sérültek a jogai azoknak a nőknek, akiket tudtukon kívül filmeztek le pisilés közben

Pabló Muñoz Vázquez bíró (bró?) szerint mivel a nők szabad téren pisiltek, lefilmezésük nem minősíthető bűncselekménynek.

Király András
külföld

Jámbor a DK-nak: nem visszalépni antidemokratikus, hanem a szavazást megnehezíteni

Az előválasztáson a budapesti 6-os választókerület jelöltjének választott Jámbor Czeglédy Csabának szólt vissza a Facebookon.

Király András
POLITIKA

260 millió biztos elment magyar lélegeztetőgépek fejlesztésére, de nem látszik az eredménye

Vagy legalábbis a témában érdeklődő Hadházy Ákos képviselőnek nem voltak hajlandók megmutatni azokat a gépeket, amik elvben léteznek.

Király András
POLITIKA

61 körzetben még nem dőlt el az előválasztás

Reggel kilenckor folytatják a szavazatok összesítését, addig is egy rövid összefoglaló azoknak, akik nem ültek hajnali háromig a gép előtt.

Király András
POLITIKA