A siker értéke stratégiailag megkérdőjelezhető, pláne úgy, hogy az ukránok szervezetten tudnak visszavonulni, megkímélve erőiket, amiket fontosabb célok elérésére vethetnek be.
Ez egyre nagyobb gondokat okoz a szétvert alakulatokból összetákolt zászlóaljak vezetésében, tovább korlátozva azok harcértékét.
Oroszország provokatív eszkalációként tekinthet erre, de az ukránoknak nagy szükségük van nagy hatótávolságú rakétatüzérségre.
Mi sem jellemzi jobban az orosz hadsereg ukrajnai háborúját, hogy most szinte minden erejüket Szeverodoneck, egy ukrán léptékkel kicsinek számító, eredetileg százezres város bevételére koncentrálják. És az ukránok még itt is ellentámadásba tudtak lendülni.
Arról egyelőre nem tudni, hogy kié lehetett a Torquay-ban porig égett 85 lábas luxusjacht.
A lány csak viccnek szánta, mert ő maga is abban az iskolában fog érettségizni hétfőn. Figyelmeztették, hogy rémhírterjesztés miatt akár meg is gyanúsíthatják.
Hogy ez alatt mit ért, azt nem fejtette ki. Olimpiára amúgy városok pályáznak, a leghamarabbi lehetséges időpont pedig 2036.
Az Animal Justice Project szerint aktivistáik békésen, csendben tiltakoztak, amikor a dühös földmúvesek rájuk támadtak, és hígtrágyával lefújták őket.
Korábban negyven évesnél idősebbek nem jelentkezhettek szerződéses katonának, de most pótolni kell az ukrajnai háborúban elszenvedett veszteségeket.
Kincses maga kezdeményezte a megerősítő szavazást a szervezet küldöttgyűlésén, ami aztán nagy többséggel támogatta is a 2019-ben megválasztott elnököt.
A vihar fákat döntött ki, ágakat szakított le.
Sigenobuk Fuszako, a Japán Vörös Hadsereg alapítója volt felelős a tel-avivi reptéren 26 emberéletet követelő 1972-es támadásért és a hágai francia nagykövetség 1974-es ostromáért is.
A tavaly augusztusi kivonulás káoszában azt ígérték, hogy családjukkal együtt kimenekítik őket is az országból. Azóta se történt semmi.
Emellett felfegyverezné a tanárokat, az iskolákat pedig erős kerítéssel venné körül, és fegyveres őrökkel védené.
Városi harcokban eddig igen gyengén teljesítettek, a bekerítés elmaradása pedig jelentős manőverezési szabadságot ad az ukrán erőknek, amelyek így akár szervezetten vissza is vonulhatnak.