A jelen állás szerint Nevadán múlhat majd, hogy melyik párt kerül többségbe az amerikai felsőházban, de ott még a szombatig beérkező levélszavazatokat is beszámítják.
Az MNB 42 millió forintra bírságolta a hiányosságok miatt.
Az infláció megfékezéséhez szeretne hozzájárulni a kormány.
Hogy biztosítsa termelővállalatai kiszámítható és stabil energiaellátását.
Floridában, hol másutt.
Pedig a családja április óta hiába keresi.
Pennsylvania az egyik olyan ingaállam, amit félidős választáson illik megnyernie az ellenzéknek. Trump miatt ez idén nem jött össze a republikánusoknak.
A járások harmadában így egyáltalán nem lesz háziorvosi ügyeleti központ.
A magyar közoktatásban tanulók minden adatát kezelő eKRÉTA ZRt. illetékesei már szeptemberben tudták, hogy a hekkerek hozzáfértek a rendszerükhöz, de inkább hallgattak a támadásról.
Nem hozták nyilvánosságra a nevét, és még azt se tudni, hogy a teljes összeg kifizetését kéri 29 év alatt, vagy a felét egyben, azonnal.
Bár még korai lenne végeredményt hirdetni, de a jelen állás és a trendek alapján a demokraták talán még a minimális többségüket is megtarthatják a szenátusban.
Megerősítenék a bíróságok független felügyeleti szervét, az Országos Bírói Tanácsot, amely a jövőben felülbírálhatná az Országos Bírósági Hivatal politikai kinevezett elnökének döntéseit, és még a kúriai kinevezésekbe is beleszólása lehetne.
Tucatjával vették őrizetbe a tiltakozó diákokat, akiket a jogvédők szerint akár halálra is ítélhetnek.
Hétfőn vesztette életét egy kerékpáros, akihez nem értek ki időben a mentők, mert dugőba keveredtek az Utolsó Generáció demonstrációja miatt.
Grégoire de Fournas, a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés képviselője egy fekete képviselőtársának kiabálta be csütörtökön, hogy húzzon vissza Afrikába.