A Chapecoense focistáit szállító gép végül azért zuhant le, mert elfogyott az üzemanyaga.
Már csak a nején múlik, hogy mikor.
A személyzet nélküli Progressz MS-04teherűrhajó elveszett, túl korán kapcsolt le a szállítórakétája harmadik fokozata.
Már a fél országra kiterjedő nyomozásban próbálják feltárni az elmúlt évtizedek erőszakos visszaéléseit Nagy-Britanniában.
Wole Soyinka még az amerikai elnökválasztás előtt fenyegetőzött azzal, hogy Trump győzelme esetén széttépi a zöld kártyáját. Meg is tette.
A 12 éves ausztrál Declant 2015-ben diagnosztizálták rákkal. A rendőrség úgy érezte, képesek teljesíteni az álmát.
Nem engedték őket fotózni a dél-koreai-japán katonai hírszerzési megállapodás aláírásán.
Az exműsorvezető rádöbbent, hogy meleg van. Tenni kéne valamit, mert szánkózni jó!
Ugye, milyen isteni volna, ha ugyanazon a hétvégén játszana a Real a Barcával, a City a Uniteddel, a Tottenham az Arsenallal, a Bayern a Dortmunddal és az MTK a Fradival? Az egyetemi fociban már rég rájöttek erre! De azért lesz szó NFL-ről is.
Ezért most felajánlanak 30 ezer dollárt annak, aki értelmes megoldással áll elő a problémára.
Madácsi Imrét, Kisléta fideszes polgármesterét első fokon négy és fél év börtönre ítélték, és a szökés veszélye miatt le is tartóztatták. De ettől még ő maradt a település polgármestere.