A Politico értesülései szerint immár az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker is azért lobbizik, hogy a Fideszt dobják ki az Európai Néppártból.
Amikor a CEU-t befogadták, Jeszenszky Géza külügyminiszter volt. Tudták, hogy Soros György nem velük szimpatizál, de nem féltek az ellenvéleménytől, sőt.
Ha egy mondattal kéne jellemeznem a szerdai tüntetés résztvevőit, azt mondanám, hogy elegük van. Van, akinek most lett, van akinek már évek óta. De ők maguk ennél sokkal színesebben tudták elmondani, hogy mégis miért érezték úgy, hogy most demonstrálniuk kell.
Ami még furább, hogy a képaláírások szerint különböző emberek készítették el pont ugyanott és ugyanakkor ugyanazokat a képeket.
Magyarország még nem. A kezdetben évi 1,5 millió eurós keretből gazdálkodó központ feladata a hackertámadások, az azok során megszerzett információk politikai célú kiszivárogtatásának, illetve az álhíralapú propaganda terjesztésének megakadályozása.
Egy brit parlamenti bizottság jelentése szerint nem magától, hanem egy jól irányzott támadás miatt omlott össze a határidő lejárta előtt 100 perccel a szavazási regisztrációs kormányzati oldal.
A Helsinki Bizottság diákon és videóban magyarázza, hogy mik az igazoltatott és a rendőr jogai igazoltatáskor.
Vasárnap már halálos áldozata is volt az összecsapásoknak.
A nejével és magával is végzett a San Bernardinó-i ámokfutó.
Házmesterkedést ennyire még tán sehol se fizettek meg.
A jól sikerült egyeztetések után, amelyen még a CBA is ellenvéleményt fejtett ki több javaslattal szemben, még tovább szigorították a kereskedelmi láncok működését megnehezítő törvény tervezetét.
Pechjükre az EU ellenőreinek szemet szúrt, hogy egy részmunkaidős projekt személyi költségeiből az egyetem összes dolgozójának tízhavi fizetése is kijönne.
Az ellenzéki képviselők a Nemzetbiztonsági Bizottság zárt ülésén kértek volna tájékoztatást a szolgálatoktól az ügyben, de a bizottság fideszes alelnöke és a kormánypárti képviselők határozatképtelenné tették az ülést.
- Elvi támogatást kell adnia! - De elvit se adhat Donald Trump, nincs rá jogköre. - Elvi támogatás! - Tehát elég egy elvi támogatás? - Nemzetközi megállapodás!
2010 óta él Norvégiában, ahol menedékért is folyamodott.