Ennél energiahatékonyabb lyuk aligha lesz Európában.
Bár a rendőrség szemtanúkra hivatkozva sok áldozatot feltételezett, már véget is ért a mentés.
A lavinaveszély miatt lezárták a pályát, de azt így is sokan használták. A rendőrök szerint sílécek lógnak ki a hóból.
Hú, ez meleg volt!
De az eredeti rendeletben szereplő többi hat ország polgárai határozatlan ideig nem kaphatnak vízumot. De legalább azokat nem tiltják ki, akiknek már van.
Voltak már ennek előjelei, nagyon biztató volt például tavaly a két New York-i csapat, a Red Bulls és a City FC hulligánjainak utcai összecsapása. De az európai foci lelke mégiscsak a nézőtéri kántálás.
Fiona Hill, a Brookings Institution vezető kutatója lehet a Fehér Ház európai ügyekért és Oroszország-politikájáért felelős igazgatója.
Jövőre és 2019-ben legalább 4000 férfit és nőt sorozhatnak be a hadseregbe.
Az egyiküket háborús bűncselekményekkel is gyanúsítják.
Ebből fejben már le is vonhatjuk azt a 7,2 milliárd dollárnyi adósságot, amit még idén vissza kéne fizetniük.
Havi 35 dollárért kínálja mindazt, amiért most átlagosan száz dollárt fizetnek az amerikai kábelelőfizetők.
Kim Dzson Il emlékére húzta Kim Dzsongun előtt a magyar hegedűs, aki szerint Észak-Koreában ugyan más rendszer van, de "nem diktátorok".