Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének becslése szerint világszerte már 300 millió ember szenved depressziótól és a folyományaitól.
Ha nem teljesítik a követeléseiket, április 18-ától három, április 24-étől öt napra beszüntetik a munkát.
Az őrült pénzszórás időszakára vetített költségvetési hiány a GDP 9,6 százaléka volt. De két pozitív negyedévvel éves szinten 1,7 százalékon sikerült tartani.
Két éve lett volna rá, hogy szerezzen egy középfokú nyelvvizsgát. Nem sikerült. Közben pedig eltüntették a nevét az Országos Doktori Tanács honlapjáról is.
Csak azért, mert az ötből három kérdésnek semmi értelme sincs, a maradék kettő pedig csak és kizárólag propagandacélokat szolgál, költeni még tudnak rá.
A magyar GDP szabad szemmel is jól látható hányadát kitevő forrásból hitelprogramokat fognak finanszírozni.
Ilyen alkut általában azok kötnek, akik valami törvénytelenséget követtek el. Michael Flynn lehallgatott telefonbeszélgetések alapján kapcsolatban állt Oroszország washingtoni nagykövetével, bár ezt korábban többször is letagadta.
Mi más következne abból, hogy ítéletük szerint nemhogy a bíróság épületében, de még a környékén se szabad tüntetni, ha a tüntetők egy konkrét, tárgyalt ügyben nyilvánítanának véleményt.
Balog Zoltánnak címzett, Orbán Viktornak is CC-zett nyílt levelükben emlékeztetik a kormányt, hogy momentán a CEU az a magyar egyetem, amelynek sikerült beverekednie magát a világ élvonalába.
Először használtak a kísérlethez olyan Falcon-rakétát, ami egyszer már visszatért.
K. József alezredes országszerte tartott kortársoktató képzéseket és drogprevenciós előadásokat, közben sok kiskorú lánnyal tudott megismerkedni.
Hát nézzék ezt a gyönyörű előrejelzést!
Ott, ahol a világ magbankja is van. Az adatokat hagyományos filmre rögzítenék, mert az a permafrosztba ásott bányák stabil klímáján akár ezer évig is eláll.
Candice Claiborne 2011 óta szivárogtatott a kínai kémeknek, akik cserébe még fiatal "lakótársa" divatiskoláját is kifizették. De kért tölük mamuszt is a fázós lábára.