De idén ez még tilos, így a baloldali ellenzék erre hivatkozva reméli a bajai időközi választás megsemmisítését. Bizonyítaniuk kell, hogy ha volt utaztatás, az szervezett volt, és döntően befolyásolta a végeredményt.
Akinek a nevét sem lehet leírni biztonsági okokból. Annyit tudni róla, hogy a brit elitkommandó, az SAS tagja, és hogy száz embert menekített ki az épületből.
Navracsics Tibor szerint Írország csak 2014-ig húzhatja ki magát az alól az EU-s kerethatározat alól, amely szerint a más uniós országban kiszabott büntetéseket el kell ismerni. Ezután Francis Tobin akár ott is leülhetné hároméves börtönbüntetését.
Legalábbis Csampa Zsolt (Fidesz, a Honvédelmi bizottság alelnöke, Az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottság elnöke) hétfőn "megszüntette" a róla így nyilatkozó Kovács Tamás volt vívókapitány tagságát a Magyar Olimpiai Bizottságban és magát jelölte a helyére.
Samantha Lewthwaite-nek nincs szerencséje a szerelemben. Első férje felrobbantotta magát, másodikkal rivális terroristák végeztek. Azok, akik kilenc nappal a gyilkosság után megtámadtak egy bevásárlóközpontot Nairobiban. És akik a Twitteren azzal büszkélkednek, hogy Lewthwaite közéjük tartozik.
Megtámadta a bajai választás eredményét a baloldal. Annál a szavazókörnél húzott el a Fidesz, ahol szerintük a kormánypárt autóval vitte az időseket szavazni.
Gránátokat dobáló álarcos fegyveresek tartanak sakkban az épületben rekedt civileket. Legalább öten meghaltak.
Mondjuk tömegital nem lesz belőle, az igazán menő párlatok palackja Kínában is háromszáz dollár. De mi az a pajcsiu?
Megengedő hangulatában még azt is mondta a házelnök, hogy talán mégsem zárja ki egymást a hazafiság és a baloldaliság.
1961-ben az észak-karolinai Goldsboró felett darabjaira hullott egy B-52-es, fedélzetén két hidrogénbombával. Az egyik kis híján felrobbant. Ha bekövetkezett volna a katasztrófa, talán még New York is lakhatatlanná vált volna.
Bár hosszú várólista van a jelentkezőkről, akik örökbe fogadnák a leszerelt állatokat, az elmúlt három évben legalább 84-et egyszerűen meggyilkoltak.
ha tényleg öt százalékra csökkentenék a húsok áfáját. Hogy ez a terv, arról a nagy megtekintő, Fazekas Sándor számolt be az OMÉK-on. Hogy mennyit változnának az árak, azt meg <a href="http://buksza.postr.hu/afamatek-a-husokkal" target="_blank">a Buksza számolta ki</a>.