Akár 13 fok is lehet! Szokatlan viselkedés ez a karácsonyi időjárástól.
A legnépszerűbb párt ugyanakkor egységpárti.
A jugoszláv háborúk mészárosait volt hivatott megbüntetni. Ötezer tanút hallgattak meg, és végül 90 embert ítéltek el.
Ezt sem vitték túlzásba.
Kormányülésen, három percen keresztül, átlag 12 másodpercenkét mondott róla valami szépet.
Az orvos szerint már nem lehetett megmenteni, és egyébként is 120 beteget kellett ellátni.
Előrehozott tartományi választásokat tartottak ma Katalóniában, már számolják a szavazatokat.
Az erről szóló népszavazásról meg az a véleménye, ha érvényes is lesz, nem következik belőle, hogy lifteket kellene építeni a metróba.
Hét éve húzódó ügy végére kerül pont, amelyben a minisztérium is ludas.
Jeruzsálem ügyében szavaztak, nem egészen az amerikai elnök szája íze szerint.
A versenyhivatal szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatnak a fogyasztókkal szemben.
Na de mit kaptak év végi jutalomként az általános iskolai tanárok?
Öt másodperc alatt lefújta a páncélost, a kamerák azonban felvették.
Ajjaj, ez okozhat némi fennakadást a karácsonyozni hazaigyekvő tömegeknek.
Hol másutt fordulhat elő ilyen, mint Oroszországban?