A jobboldali gondolat legnagyobb ellensége a QR-kód. A sportoló maradjon sportoló, kivéve, ha Görbicz Anita. Hiába 20 év kőkemény munka, Orbán Balázs fejében Gyurcsányt máris felváltotta Magyar Péter. Nagyot ment az első Mandiner klubest.
Egy DK-s forrásunk szerint az elmúlt hónapok belső vitái megérthették Gyurcsánnyal, hogy elfogyott körülötte a levegő. A lemondására számítani lehetett, csak arra nem, hogy ez ilyen drámai módon történik meg.
A miniszterelnök szerint aszályos évünk lesz, „ezzel kell hát megbirkóznunk”.
Tehát „az összes, egészségügyet érintő sort, ha szabad így mondani”.
A néhány pillanatig egészen feszült találkozón Trump váratlanul bejelentette, hogy az Egyesült Államok nem bombázza tovább a jemeni hútikat.
Állítólag súlyos beteg.
325 szavazattal, vagyis három kormánypárti képviselő ezúttal sem szavazott mellette.
A felesége szerint pedig „cuki volt”.