Bede Márton

Nyakkendőhangsúlyos mellszobrot kapott Antall József

Bede Márton
eu

Nagyon sok húst evett, és most meghalt

Tisztázatlan körülmények között elhunyt Josh Ozersky, díjnyertes amerikai ételkritikus. A 47 éves férfi holttestét hétfőn találták meg a chicagói Conrad Hotel egyik szobájában.

Bede Márton
gasztronómia

Orbán Viktor eltakartatta a házát

Bede Márton
internetek

20 kérdés lesz az internetes nemzeti konzultáción, ami a magyarok tisztességében és jóakaratában bízik

Július 31-én lehet majd szavazni, például Facebook-profillal is. Isten bizony. De mindegy is, mert a kérdések nagy részét a magyar lakosság 90-95 százaléka úgysem érti, olyan témákat feszeget.

Bede Márton
INTERNET

A tudomány jelenlegi állása szerint 2010-ben alkotmányos forradalom volt

Bede Márton
Történelem

Ebéd megvolt? Akkor emésztéshez a Mága Zoltán giccsgáláján megjelent hatalmasságok szép szavait ajánlom

"Nem egyszerűen hegedül, nem egyszerűen zenél, hanem valóban próbál egy olyan üzenetet elvinni, amire nagy szükség van Magyarországon. Ez pedig a megértésnek, a bizalomnak, a szeretetnek az üzenete. Szerettem volna kifejezni, hogy ezt én is támogatom, azzal, hogy eljöttem."

Bede Márton
bulvár

A troll, aki muszlimokat heccel

Alvin Tan Malajziából Kaliforniába menekült, miután letartóztatták egy sertéshússal boldog ramadant kívánó képe miatt. Most onnét feszegeti hazája törvényeit egy olyan videóval, amin a muszlim imára hívást dolgozza fel hamisan vonyítva. Azt mondja, csak szólásszabadságot szeretne.

Bede Márton
internetek

Megdőlt a víz alatt, egy levegővétellel kirakott Rubik-kockák világrekordja.

Bede Márton
bomba

Az év fociképe Giorgio Chiellinivel

Bede Márton
futball

Letartóztattak 4 németet, akik mecseteket és bevándorlókat akartak megtámadni

Andreas H., Markus W. Denise Vanessa G. és Olaf O. a nem kifejezetten német hangzású "Old School Society" nevű szélsőjobboldali szervezet alapító tagjai voltak.

Bede Márton
külföld

Mentőautó karambolozott teherautóval

Az M1-es autópálya herceghalmi lehajtójának közelében, az 1101-es úton. A mentőautó nem szállított beteget, de a baleset következtében a sofőr és utasa a roncsok közé szorultak, sérüléseik súlyosak.

Bede Márton
baleset

Veszélyben a magyar kajak-kenu válogatott felkészülése: venezuelai kokaincsempész bukott le Ferihegyen

328,86 gramm volt a gyomrában talált 30 kapszulában.

Bede Márton
bűnügy

Erőszakos kormányellenes tüntetés Macedóniában

Az ellenzék szerint a rendőrség megpróbálja eltussolni egy általuk agyonvert 22 éves fiatalember ügyét, a kormánypárt pedig több választáson is csalt. 19 sérült, köztük 11 rendőr.

Bede Márton
külföld

A nő, aki férfi olimpiai bajnok és valóságshow-apa lett

Bruce Jenner egész élete kamerák előtt játszódott, de most forgathatják újra az egészet.

Bede Márton
életmód

Még kevésbé szabad a magyar sajtó

Megjelent a Freedom House amerikai civil szervezet jelentése a globális sajtószabadság 2014-es helyzetéről. Reklámadó, Origo, politikai befolyásolás, baráti médiában hirdető állami cégek. 2010 óta folyamatosan romlik a helyzet, már alig előzzük meg Bulgáriát.

Bede Márton
Média