Még nem oszlott fel a Beatles, Kádár János állt a slágerlisták élén, és akkor fordult elő utoljára, hogy a fogyasztói árak csökkentek Magyarországon. Erre tessék, most megint! Ez az igazi rezsicsökkentés. Azt csak a legrosszabb májúak lennének képesek megjegyezni, hogy ilyen folyamatokat csak az EU legcsóróbb országaiban lehet megfigyelni.
Az EP-választáson részvételre buzdító műalkotás csattanós válasz a Conchita Wurst miatt Európa elfeminizálódásán kesergő homofóboknak. Van benne macsó szuperhős, szex, és még erőszak is.
Hatéves börtönbüntetésre ítélte Ehud Olmert volt izraeli kormányfőt korrupció miatt kedden a tel-avivi körzeti bíróság.
A védőoltásokat elutasító szülőknek köszönhetően egyre több az olyan járvány, amelyről azt hittük, már túllépett rajta az emberiség. Most kiderült, hogy a mindenféle sarlatánságokra hivatkozva saját és mások gyerekeit is veszélyeztető szülőkön az sem segít, ha tütelmesen elmagyarázzák nekik a tudományos tényeket.
Ne hagyjuk, hogy Sneider Roy elterelje a figyelmünket: Lovász László megválasztása az Magyar Tudományos Akadémia élére ezerrel fontosabb. Egy világhírű tudós, aki előtt a világ legfontosabb ajtai is nyitva állnak, hatalmas segítségére lehet hazájának. Csak remélni lehet, hogy minden érintett jól keveri a kártyákat, mert akkor ebből - figyelem! - valami szimpatikus is kisülhet.
A történelem során először közölt ilyen adatokat a Vatikán. 2500 gyerekmolesztáló viszont maradhatott az egyházban, csak kisebb büntetést kaptak.
Kossuth tér visszatért, de még hogy! Gaudi-Nagy Tamás azt hitte, hogy hívei megakadályozták Bajnaiék sajtótájékoztatóját, amitől extázisba esett. Aztán jött a kijózanodás.