A Michelangelo által kipingált vatikáni terem új világítást és új szellőzőrendszert kapott. A tervek szerint a következő lépés a látogatók számának korlátozása lesz, hogy mindezt emberhez és istenhez méltó körülmények között lehessen majd élvezni.
Legalábbis ha a Figyelő értesülései pontosak. És két éven át egyetlen döntéshozónak sem löttyen egyet az agya.
Október 26-án és 28-án sok-sok ember tüntetett Budapesten. A szokatlanul nagy ellenzéki tömeg látványa elgondolkodtatta az internet Fidesz-párti népét is, társadalmi-közgazdasági elemzésre ragadtatva sokukat. Ezek a szeget legjobban fején találó okfejtések.
Különböző becslések 10 és 40 ezer fő közé teszik az internetadó kapcsán összegyűltek számát. Akárhányan is voltak, az biztos, hogy többen, mint vasárnap.