A sztyeppére látogató köztársasági elnököt sem Dzsingisz Kán, sem a nomád konyhaművészet nem nyűgözte le.
Még a Művészetek Völgyében sem szavazott senki az SZDSZ-re :-((( A káptalantóti piac egy emberként állt ki Rig Lajos mellett.
Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő megírta, hogy Magyarországon négy év alatt 450 000 új munkahely termetődött a magánszférában. A hihetetlen adatot gyorsan el is kezdték hirdetni a Facebookon. Az egyetlen gond, hogy ennek a fele, de még a fele felének a fele sem igaz.
A Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosa önfeljelentést tett a rendőrségen.
A szocialista politikus azt igyekezett bebizonyítani, hogy sportsérüléséből kifolyólag kizárt, amit a vád állít, ő nem tud egy kézzel 5 százalékot mutatni. Csak négy és felet.
Egyébként valószínűleg ugyanazért jut ilyen kevés magyar politikus a vádlottak padjára, mint amiért olyan törvényeink vannak, amelyek miatt ki kell kockázni a vádlottak padjára jutott politikusok ábrázatát.
Márciusra tovább tudott csökkenni a kormánypárt népszerűsége, már az ország egynegyede sem szavazna rájuk. A Jobbik-hívek egyötöde azt állítja, egy éve még a Fideszre szavazott.
A fűszálak növekedésének megfigyelése is izgalmasabbnak ígérkezik.
Görögország, Macedónia, Törökország és Szerbia külügyminiszterei mellett Szijjártó Péter is aláírta azt a kiáltványt, amelyben támogatásukról biztosítják a "Török Áramlat" fantázianevű orosz gázvezeték-projektet.
Varsóban az FBI is folyamatosan segít, és az a lengyel állampolgár, aki információt szolgáltat korrupciógyanús esetről, komoly pénzjutalomban részesülhet.
Ritkán bukkan fel olyan tökéletes videó, mint ez a műalkotás, amely 1 perc 43 másodpercben gyönyörűen bemutatja nemcsak egyetlen kamasz egzsiztenciális válságát és totális kétségbeesését, hanem egyben tökéletes korrajzot fest a vidéki Magyarország mindennapjairól, reményeiről, kudarcairól.
A vád szerint ők hónapokon vertek és kényszerítettek prostitúcióra egy 20 és egy 30 éves magyar nőt, akik közül az egyiknek volt egy egyéves gyereke is.
Mármint NEMZETI konzultációnak. Deutsch Tamás bejelentette, hogy a megfizethető internettől az adatvédelemig minden téma érintve lesz.