Szerintük Magyarország továbbra sem ültette át a belső jogba az energiahatékonyságról szóló uniós irányelvet.
Március 22-én egyik veszélyes narkókereskedőt a másik után kapcsolták le a VI. kerületi, Coronita-szinten éber rendőrök.
Két ember meghalt és legkevesebb huszonnégy eltűnt az Atacama sivatagban zajló áradás miatt.
Tetőfokára hágott a Fidesz-terror, Kubatov Gábor azt képzeli, mindent megengedhet magának.
Recep Tayyip Erdogan török elnök "megsértése" vádjában talált bűnösnek két török karikaturistát egy török bíróság, amely először 11 hónapnyi börtönbüntetésre ítélte őket, majd határozatát mintegy 750 ezer forintnak megfelelő pénzbüntetésre enyhítette.
Csak egy Szíjjártó Péter-képet szeretnék hozzáfűzni a kormánypárt parlamenti frakciója által másodpercekkel ezelőtt szétküldött közleményhez, egyebet kár lenne rajta változtatni:
Így néz ki az Alpokban lezuhant Germanwings-gépnek az a feketedoboza, amit még kedden megtaláltak, és amely a pilótafülkében elhangzó beszélgetéseket rögzítette.
Állításuk szerint 3,8 milliárd forintnyi közpénzt tartottak a bedőlt brókercégnél.
A brit közszolgálati tévé legnépszerűbb műsora, a Top Gear sztárműsorvezetője végül nem rendszeresen botrányt keltő megjegyzései miatt kényszerült távozni, hanem mert bántalmazta műsora egyik producerét.