Yaya Dillo ellenzéki vezető szerint a halálos támadás megrendezett volt.
Orbán a V4-csúcs után kedden azt mondta, Magyarország a múltbeli rossz tapasztaltok miatt nem akar újra közös határt Oroszországgal.
Magyart az interjújában elhangzottak miatt idézte be a hatóság.
Az oroszbarát szakadárok szerint Moldova gazdasági háborút indított ellenük.
A szurkolók Lionel Messi nevét skandálták neki.
Vučić szerint a horvát miniszter „brutálisan beavatkozik Szerbia belügyeibe, hazudik, sértegeti a szerb népet és fenyegeti Szerbia polgárait”.
A kőforgácsot szállító tehervonat azután indult meg a lejtőn, hogy a személyzet leszállt.
Az alkohol értéke 150 millió forint.
Pont átért az érkező vonat előtt.
„It's murder on the dancefloor”.
Helyreállították a forgalmat.
Orbán Viktor is felszólal.
Amit a „féreg/szörnyeteg” Gyurcsány Ferenc csak felhasznált a tervéhez.
Más becslések szerint azonban ennél sokkal magasabb ez a szám.
Bencsics Márk kommentátorral, magyar amerikaifoci legendával beszélgettünk az idei Super Bowlról, Taylor Swiftről, a sport hazai helyzetéről és még arról is, hogy mikor lesz NFL-meccs Budapesten.