38 ezer forint helyett 900 ezer forintot kellene fizetnie a zalaszentgróti férfinek.
A filmrendező az iráni igazságügyi hatóságok és biztonsági erők „törvénytelen és embertelen” fellépése miatt kezdett éhségsztrájkba.
A Tripadvisoron 85 ötcsillagos értékelést kapott, de ezek mind hamisak voltak.
Több milliárd forinttal nő a támogatások összege tavalyhoz képest.
A bejelentését az indokolta, hogy egyes országok elfogadták a rovarok élelmiszerként való hasznosítását.
A parfümjeiről és divatterveiről ismert Rabanne 88 éves volt.
A GrillAngyal nevű webshop a rendeléseket felvette, de a termékeket nem küldte el, a befizetett összeget megtartotta.
A belga nyomozók kérvényezték a két képviselő kihallgatását.
A 22 éves férfi a folyón keresztül próbált bejutni Szerbiából Magyarországra.
A diplomáciai státuszukkal össze nem egyeztethető tevékenységet folytattak.
Két éven belül ötödször tartanak parlamenti választásokat az országban.
Bűnrészesség miatt ketten életfogytiglant, ketten húsz év börtönt kaptak.
Az ország 2021 februárjában népirtásnak minősítette, ahogy Peking az ujgurokkal és más muszlim kisebbségekkel bánik.
–Majd megpróbálok kideríteni közelebbit, de a kampány végén ez jó lehet, nem? – Nagyon. Ez aranyat érne.
A Semmelweis Egyetem gyógyszerkutató központja lett volna az épületben, de a válság miatt elhalasztották a beruházást.