A Magyar Nemzet „megtudta”, hogy miről beszélt a miniszterelnök a Fidesz kihelyezett frakcióülésén.
A rendőrök erőszakkal próbálják meg felszámolni a tiltakozásokat, amelyek már öt napja tartanak.
Előre felvett videón beszélt a New York-i ENSZ Közgyűlés előtt.
Közigazgatási bírságot szabtak ki rá, de Budapest rendőrfőkapitánya megszüntette az eljárást, sőt egy államtitkárt és egy videóst is magával vitt az erről szóló határozat átadására.
Két egymást követő választáson nem indítottak jelöltet, vagy felhagytak tevékenységükkel, és vagyonukról nem rendelkeztek.
Azt javasolták neki, hogy forduljon a biztosítóhoz, mert nem a mentők feladata megtéríteni károkat.
Az amerikai haditengerészet veteránját 2020-ban rabolták el a tálibok.
A férfi beszállt, majd elhajtott egy járó motorral parkoló, fagyit szállító kocsiba.
„A hirdetések ily módon történő megjelenítése mindezidáig nem okozott értelmezési problémát a jelentkezők számára.”
Egyszer annyira megverte a nőt, hogy megrepedt a lépe, amit el is kellett távolítani.
Az MNB augusztus végi alapkamat emelésére reagálva.
Azután mondta ezt, hogy regisztrálták az első majomhimlős esetet az országban.
Az élettársa és a gyereke is az autóban volt.
A saját kérésére.
Az ingatlanokat csak a meghatározott feladatok ellátása érdekében használhatják.