Bódog Bálint

„Szexuális erőszak bűntettének megállapítására alkalmas”

A Kúria és a főügyészség szerint igenis megállapítható a szexuális erőszak a képzőművészeti egyetem kollégiumában történt ügyben, annak ellenére, hogy az elsőfokú ítélet szerint nem történt bűncselekmény. A 444 megszerezte a főügyészség indítványát, amelyből kiderül, mivel érvelnek. Az első tárgyalás decemberben várható.

Bódog Bálint
belföld

Most először több mint százezer százévest számoltak Japánban

A százvalahány évesek száma a mérések kezdete óta minden évben nő, 1963-ban viszont még csak 153-an voltak.

Bódog Bálint
külföld

Ormányos medvébe futott a futó a Börzsönyben

Az ormányos vígan szaglászott tovább, fittyet hányva arra, hogy az EU szerint ő idegenhonosnak számít ezen a vidéken.

Bódog Bálint
ÁLLAT

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa nagyon szeretné, ha nemzetközi nyomozók mehetnének a Gázai övezetbe

Gyanítja, hogy a nyomozók háborús bűncselekményekre vonatkozó bizonyítékokat is találhatnának az övezetben.

Bódog Bálint
külföld

Magyar Péter: Az ügyészség előállította Jellinek Dánielt és Szivek Norbertet

Sziveket és Jellineket néhány napja idézte be az NNI kihallgatásra.

Bódog Bálint
belföld

Szabotázs miatt állhatott le Hollandia jelentős részén a vasúti közlekedés

Több helyen is tárgyakat pakoltak a sínekre, ezzel megzavarták a vasúti jelzőrendszereket.

Bódog Bálint
külföld

Orbán Anita feljelentést tesz, mert Szijjártóék 4 milliárddal többet költöttek magángépes repkedésre, mint amennyibe a business osztály került volna

A honvédségi gépek költségét még csak bele se számolták, pedig azzal is egyre többet repkedtek a minisztériumban, ahol elvileg kifejezetten takarékoskodni kellett volna az utazásokkal.

Bódog Bálint
belföld

Unger Anna: Senkinek nincs ahhoz joga, hogy a hivatal munkatársait fenyegesse vagy megfélemlítse

Az NVVH elnöke reagált Orbán Viktor fenyegetésére, miszerint a hivatal minden dolgozójának nevét nyilvánosságra fogják hozni, és felelősségre fogják vonni, ha visszatér a Fidesz.

Bódog Bálint
belföld

Tarr Zoltán kirúgta Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum ideiglenesen bezár

A tervek szerint még idén újranyithat a múzeum, ha véget ér a kiállítás tartalmi átvilágítása.

Bódog Bálint
belföld

Jelentősen emelné a kormány a dohánytermékek jövedéki adóját

Az emelésnél figyelembe veszik, hogy egyes termékeket jelenleg kevésbé adóztatnak, mint azokat a dohánytermékeket, amelyeket helyettesíthetnek.

Bódog Bálint
belföld

Konzulátusokon állított ki, kétszer kapott diplomata-útlevelet Áder János festőművész lánya

NKA-forrás is jutott Áder Orsolyának, akinek az érdekében személyesen Szijjártó Péter járt el a külügyben.

Bódog Bálint
belföld

Drónt szedtek le Litvánia légterében a NATO vadászgépei

A hatóságok nem biztosak benne, de valószínűleg Fehéroroszországból érkezett.

Bódog Bálint
külföld

Áfacsökkentést sürgetnek független kulturális intézmények vezetői

A Budai Fonó mínuszban van, az A38-ról kiköltözik a Petőfi TV, ami a hajó alapítója szerint nem volt szabad.

Bódog Bálint
belföld

A Fidesz osztálytermi hangulatba került, miközben Magyar Péter a gyermekvédelem állapotán borzongott

A Fidesz szerint Magyar mondandója súlytalan, a benzinárakkal kellene foglalkozni. Magyar szerint a Fidesznek szembe kéne néznie a kormányzása eredményeivel.

Bódog Bálint
POLITIKA

Puccs, Kötcse, Balaton

Miért tüntették ki Vásárhelyi Jánost? Hogy szivárgott be az osztrák széljobb a parlamentbe? Miért nincs sci-fi épület az állatkertben? Meddig lehet terhelni a Balatont? A 444 napindító hírleveléből kiderül!

Bódog Bálint
reggel 4