Mire a bejelentésre kivonultak a rendőrök, már csak a hűlt helyét találták a gyanús tárgynak. Bárki is találta meg, arra kérik, ne vigye tovább, és pláne ne próbálja szétszerelni.
A szintén júliusban debütált Pókember még így is közel kétszer annyi bevételt termelt, mint Nolan eposza.
Az erőmű az ország áramtermelésének 20 százalékáért felel, de az államtitkár szerint a leállás nem érinti a lakosságot, csak az ipari nagyfogyasztókat.
A gyilkosság után kiderült, hogy súlyos hatósági mulasztások előzték meg az esetet: a nő kétszer tett feljelentést, a rendőrség egyik alkalommal sem foglalkozott vele, sőt, az eset után a gyanús körülményeket emlegető ismerősöket cinikus kommentekben oktatták ki.
Testi sértés, illetve a közrend és a köznyugalom megzavarásának gyanúja miatt indult eljárás ellenük.
Két nagy elérésű közösségi médiás poszt szerint is drogot csempészhettek nők italaiba. A BRFK közölte, hogy már „tanúkihallgatás is történt”.
Túlzás lenne azt mondani, hogy össz-szerb lelkesedést váltott ki az ötlet.
A múlt héten még az is felmerült, hogy 44 év után először teljesen leállhat az atomerőmű.
A 71 éves tartományi közigazgatási elnököt és sofőrjét súlyos sérülésekkel kórházba szállították. Az indítékok egyelőre tisztázatlanok.
Estefelé lesz a napfogyatkozás, érdemes nyílt horizontú helyszínt találni a megfigyeléshez.
A Delfin áradásokkal és földcsuszamlásokkal fenyegeti Kínát a következő napokban, sokfelé akadozik a közlekedés is.
A mérések kezdete óta ez volt a második legforróbb július, 0,01 fokkal maradtunk el a 2024-es rekordtól.
A német közlekedési minisztérium a közutakon és vasúttal pótolná a kieső szállítást.
Baka Andrást jelöli a Tisza köztársasági elnöknek, Friedrich Merzet a saját pártja buktatja meg, vaddisznó tartotta terrorban a metrózókat, a Mandinernek pedig nem sok köze volt az újságíráshoz. Itt a 444 napindító hírlevele!