A Moody's is kiemeli a szolidaritási adó jelentette terheket, de pozitívumként hozzáteszi, hogy a főváros adósságterhe folyamatos ütemben csökken.
Az oknyomozó portál forrásai szerint a Fideszben nagy az elégedetlenség a kampányt vezető Orbán Balázzsal, aki Trump kampányát próbálja másolni.
Az ukrán elnök szerint elvi kérdés, hogy segítik-e eladni annak az Oroszországnak az olaját, amely ukránokat gyilkol. Mindazonáltal arra vár, hogy az EU hivatalosan a kőolajvezeték helyreállításától tegye függővé a 90 milliárd eurós támogatást.
Szijjártó azt mondta, „akármivel fenyegetőzik is Zelenszkij elnök”, nem fogják „azt engedni, hogy a magyar emberek pénzét elvigyék Ukrajnába”.
A Tisza elnöke reagált az ukrán elnök Orbán Viktorral szembeni fenyegető megjegyzésekre, és megkérte Zelenszkijt, hogy adjon számot a Barátság kőolajvezeték állapotáról is.
Az ukrán elnök szerint kell a magyarok által a Barátság kőolajvezeték leállása miatt blokkolt 90 milliárd eurós hitel, hogy ki tudják fizetni a fegyvereket.
Az egyetem először 44,5 milliárdot kapott az államtól, de az a pénz elveszett az MNB alapítványainak befektetéseiben.
Három évre eltiltanák a kiskorúak nevelésétől és felügyeletétől a férfit, aki egy ellenőrzés során ököllel vágta bordán az intézetiseket.
Mik a franciák tervei az atommal? Miért záratták be a rendőrök a Turbinát? Kiszélesedhet az iráni háború? A 444 napindító hírlevele.
A fővárosi képviselő szerint „a pezsgő kulturális élet és a szórakozási lehetőségek sokasága nem üldözendő Budapesten, hanem a város egyik fontos versenyelőnye”.
A VIII. kerületi szórakozóhely bejáratán meg is jelent a hivatalos tájékoztatás. A tulajok szerint a rendőrség egy Turbinán kívüli igazoltatás és egy azután tett vallomás alapján záratta be a helyet.
A Mol-vezetők részvényei, az országjáró verseny állása, a fényes nappal indított támadás és az ipar pocsék teljesítménye a 444 napindító hírlevelében.
A rendőrség szerint nem a szórakozóhelyeket büntetik a bezáratásukkal. A DELTA Program egyéves teljesítményének értékelőjén Horváth László drogügyi kormánybiztos drogliberalizációval vádolta a Tiszát, és az is kiderült, hogy a fogyasztók ellen indul a legtöbb eljárás.
Az elmúlt hetek diszkórazziái és helybezárásai többeket is a Kossuth térre vitt, ahol tánccal vezették le a kormányzat drogpolitikája miatt felgyülemlett feszültséget.
Looksmaxxing. Bödőcs segítsége. A belügy pillantása. A gyerekek háborús rémálmai. Vészterhes barátság. 444 napindító hírlevél. Hétvégi verzió.