„Egyikünknek igaza van, a másik Horváth László” – tánccal tiltakoztak a Kossuth téren a kormány drogpolitikája ellen

belföld

Először több százan, estére több mint ezren gyűltek össze táncolni a parlament elé szombat délután, hogy ezzel fejezzék ki elégedetlenségüket a kormány szigorú drogpolitikájával szemben. „A hatalom ki akarja szorítani az országból, mi elhoztuk a nemzet főterére az elektronikus klubzenét” – mondta Sárosi Péter, a Drogriporter munkatársa arról, miért tartották fontosnak megszervezni a decemberi esemény után másodszorra is a táncot.

Estére nagyobb tömeg gyűlt össze.
Fotó: Kristóf Balázs/444
Fotó: Kristóf Balázs/444

Ahogy sötétedett, úgy érkeztek egyre többen – a szervezők szerint négyezren, bécslésünk szerint közel kétezren – a parlament előtt felállított színpadhoz, ahol a délután négy óta menetelő DJ-ket alig egy órára szakították meg az esemény felszólalói. A meghívottak a kormány szigorú drogpolitikája, az elmúlt hónapokban elszaporodó razziák és szórakozóhely-bezáratások ellen szólaltak fel. Kisebb demonstrációk voltak Szegeden, Pécsen és Székesfehérváron is. Ez utóbbi demonstráción a város webkamerájának élő közvetítése alapján néhány ember lézengett csupán, Szegeden kicsit többen voltak, míg Pécsen közel száz ember látszódik a szervezők élője alapján.)

Fotó: Kristóf Balázs/444
Fotó: Kristóf Balázs/444

„Nyolcadik kerületi bérházunkban napi szinten találkozunk a drogok okozta problémákkal. De ezzel sem az elmúlt 16 évben, sem az utóbbi egy évben nem csináltak semmit a hatóságok” – mondta egy nő, mikor arról kérdeztük, miért jött ki az eseményre. „Semmi értelme annak, amit a kormány csinál, hogy szórakozóhelyeket vegzálnak” – mondta, hozzátéve, hogy reméli az este végére kitáncolja magából a feszültséget.

A kormány tavaly hirdetett harcot a drogok ellen: súlyosbította a fogyasztókra és a terjesztőkre kiszabható büntetéseket; alapvetően a dealerek felnyomásához kötötte a büntetés helyett választható elterelés lehetőségét; fesztiválokon razziáztatott; idén novemberben pedig kábítószer-kereskedelem esetén lehetővé tette a szórakozóhelyek bezáratását. Pénteki cikkünkben írtunk arról, mit ért el a kormány egy év alatt.

Fotó: Kristóf Balázs/444
Fotó: Kristóf Balázs/444

„Valóban vannak drogproblémák, ezt senki sem tagadja. Ezek ellen tenni is kellene, de békés, bulizó fiatalokat kirángatni civil ruhás rendőrökkel a vécéből nem megoldás” – mondta kérdésünkre Sárosi Péter, aki szerint azokkal a régiókkal kellene foglalkozni, ahol még a rendőrség sem mer járőrözni. Azt is elmondta, hogy az esemény szervezésekor a rendőrség együttműködő volt velük, és nem számít intézkedésekre.

Sárosi Péter a Drogriportertől.
Fotó: Kristóf Balázs/444

A lapunknak nyilatkozó iparági forrásoktól tudjuk, hogy az utóbbi hónapokban egyre gyakoribbá váltak a rendőrségi razziák és a civil ruhás rendőri ellenőrzések a szórakozóhelyeken. Több tüntető is azt mondta, hogy voltak olyan ismerőseik, akiket feleslegesen kutattak át a rendőrök, ezzel elrontva az éjszakájukat. Többen az Arzenál pénteki két hónapos bezáratását említették, mint felháborító példát.

A demonstráción beszédet mondott Juhász Péter, egykori politikusból lett YouTuber, politikai aktivista, aki szerint a mostani razziákkal, a társadalom megosztásával a kormány el akarja terelni a figyelmet a számára kellemetlen ügyekről. Szerinte a rendőrségnek a szórakozóhelyek helyett az MNB-üggyel, a gyermekvédelemben történt visszaélésekkel és a gödi akkumulátorgyár körüli botránnyal kellene foglalkoznia. Juhász szerint a Fidesz elengedte a fiatalokat, ezért választották a drogkérdést:

„Az idősebb generációban ezzel talán még felhergelhetők a sodrófás nagymamák és nagypapák, hogy a Fideszre szavazzanak.”

Juhász Péter egy Matolcsy Györgyöt mintázó babával.
Fotó: Kristóf Balázs/444

Azt is mondta, hogy ő a Drogriporter munkásságát követve arra jutott, hogy a drogproblémát ártalomcsökkentéssel és megelőzéssel kellene kezelni. Ezzel szemben szerinte Horváth László kábítószer-kereskedelem megszüntetéséért felelős kormánybiztost a szórakozóhelyekre küldi a rendőrséget. „Egyikünknek igaza van, a másik Horváth László” – mondta.

Szegedi Fanni beszédet mond.
Fotó: Kristóf Balázs/444

Beszédet mondott a decemberi demonstráción még DJ-ként szereplő Gingershot, azaz Szegedi Fanni is, aki azért költözött fiatalon Budapestre, mert a vidéki településekről szerinte a kormány politikája, a „hűbéri viszonyba” került önkormányzatok miatt elszivárgott a kultúra.

Eltűntek „a punk koncerthelyszínek, gördeszkaparkok, az underground elektronikus zene. Az egyetlen alternatíva, hogy lehet menni kocsmázni.”

Fotó: Kristóf Balázs/444
Fotó: Kristóf Balázs/444
Kapcsolódó cikkek