Az ugandai lázadók múlt vasárnap lefejeztek 22, a harcok elől menekülő civilt.
Első fokon közmunkára ítélték, ezen változtatott most a Debreceni Törvényszék.
Az amerikai pár mindkét tagját maga alá temette a lavina, de csak a férfi tudta kiásni magát.
Az amerikai elnök iránt táplált gyűlöletéről írt újabb számot a rapper.
A célra 2 milliárd zlotyit, azaz úgy 145 milliárd forintot már el is különítettek.
Néhány szerencsés tudja csak használni.
Igazi tortúra megszerezni a parkolókártyát, a visszaélők helyett a mozgáskorlátozottak szívnak. Lenne jó megoldás, de a Miniszterelnökségnél egyelőre nem lépnek az ügyben.
Nagyon régóta garázdálkodnak nagy hatalmú szexuális ragadozók a filmiparban, Harvey Weinstein ügye most fordulatot hozhat.
Nagyon erős hétfő volt ez, de holnap is van nap! Jó éjt!
Az FBI az RT és a Sputnik működését nehezítené, Moszkva ellentámadásba lendült.
A fejlesztő bocsánatot kért, a jelenetet törölték a játékból.
A japán találmányra közösségi finanszírozó oldalon dobták össze a pénzt, tehát igény tényleg van rá.
Az afrikai országban eddig legalább öt embert lincseltek meg, vámpírizmussal vádolták őket.
Nem szegte a szövetségi kapitány kedvét, hogy szombaton 5-2-re kikaptunk Svájctól. Dzsudzsák már kicsit rezignáltabban nyilatkozott.
A német kancellár megállapodott a CSU-val, így már könnyebben létrejöhet a jamaikai nagykoalíció.