Boros Juli

Olaszország nem fogadja a Brazíliából érkező repülőket

Aggódnak az új variáns miatt. Azokat, akik nemrég a dél-amerikai országban jártak, de már Olaszországban vannak, tesztelni fogják.

Boros Juli
járvány

Decemberben 61 százalékkal többen bicikliztek Budapesten, mint egy évvel korábban

2020-ban összességében 15 százalékkal nőtt a kerékpározók száma a fővárosban.

Boros Juli
közlekedés

Szögekkel szórta tele az utat az elutasított osztrák nyugdíjas Mosonmagyaróvár mellett

Az volt a probléma, hogy tetszett neki egy hölgy, akinek viszont ő nem tetszett. Bosszúból szórta ki a csavarokat és a szögeket a nő otthonánál.

Boros Juli
bűnügy

A kormány sem az érettségi időpontján, sem a szabályain nem tervez változtatni

Tavaly is olyan jól ment.

Boros Juli
oktatás

4200 százalékkal nőtt meg a Signal-letöltések száma a Facebook bejelentése után

A WhatsApp felhasználói menekülnének, nem akarják megosztani az adataikat a Facebookkal.

Boros Juli
tech

Egyelőre nem végzik ki az egyetlen szövetségi halálsoron ülő amerikai nőt

Lisa Montgomery rettenetes bűncselekményt követett el, de a bíró szerint tisztázni kell, fel tudja-e fogni egyáltalán, hogy mit tett.

Boros Juli
külföld

Merkel úgy látja, április elejéig is tarthatnak a lezárások Németországban

A kancellár pesszimista, és nagyon nem szeretné, ha növekednének az esetszámok.

Boros Juli
járvány

A Blikktől érkezik az új Indexhez a harmadik főszerkesztő-helyettes

Gedei Norbert a szórakoztató, magazinos tartalmakért felel majd.

Boros Juli
Média

Vakcinája engedélyezését kéri az AstraZeneca az Európai Gyógyszerügynökségtől

Ez lehet a harmadik engedélyezett oltás Európában.

Boros Juli
járvány

80 millióra büntették a Spart tisztességtelen üzleti magatartásért

Mérhető forgalmi cél meghatározása nélkül ún. „fix bónusz” megfizetésére kötelezte beszállítóit.

Boros Juli
gazdaság

Disneylandből óriási oltóközpontot csinálnak

Naponta több ezer kaliforniai lakos kaphatja így meg a koronavírus elleni vakcinát.

Boros Juli
járvány

Nem tudta a széf kódját, úgyhogy inkább magával vitte az egészet

A kifosztott siófoki hotel alkalmazottai látták, ahogy a vádlott egy gurulós kocsin tol ki egy újabb páncélszekrényt, ezután értesítették a rendőrséget.

Boros Juli
bűnügy

Két képviselő is koronavírusos lett a Capitolium ostroma alatt

Úgy vélik, olyan republikánus kollégáiktól kapták el, akik nem voltak hajlandóak felvenni a maszkot.

Boros Juli
külföld

Napokig nem evett a QAnon-sámán, mert nem kapott organikus sámánételt a börtönben

De már megoldódott.

Boros Juli
agybaj

Valaki Trump nevét karcolta egy lamantin hátába

Nem tudni, mi volt a célja az állatkínzással. A floridai rendőrség keresi.

Boros Juli
ÁLLAT