Más kötelezettségei vannak, indokolta távolmaradását levelében az énekes.
Néhány héttel azután, hogy a Docler-csoport tulajdonosa megnyerte az adóhatóság elleni perét, ismét kattant az inkasszó.
Hiába költ a kormány 3,7 milliárdot a Pannónia Szíve programra, a Nemzet Kisvasútja egyelőre nem épült tovább.
Sajnos nem drónokkal.
Ültetnek is, de nem árulták, hogy mennyit.
A Szijj László érdekeltségében lévő cég építheti az M44-es gyorsforgalmi út két szakaszát is.
P. László még mindig hallgat.
Kirgiznek vallotta magát az Index riportere, hogy oknyomozó-riportot készíthessen a magyar hatóságok munkájáról. Megrovást kapott.
Már EP-képviselőként környékezték még újságírók Adrian Severint azzal, hogy százezer eurót adnak, ha benyújt egy törvénymódosítást.
Pedig kellett volna.
Előrehozott választás jöhet tavasszal.
A Nemzeti Választási Iroda vezetőjét Nyakó István jelentette fel.
Azzal buktatta le magát, hogy visszautalta a pénzt.
Öt évig készült a 36 ezer tonnás szerkezet, ami várhatóan száz évig nyújt védelmet a sugárzás ellen.
Uljukajev akár tizenöt évet is kaphat.