Csakis a minőség.
Öt szám, de milyen öt szám.
Persze a Fidesszel közösen. Országos választmányi ülést tartott a legvallásosabb magyar párt.
Már eddig is sokan tiltakoztak a szeptember közepén bevezetett bankjegy miatt, aminek alapanyaga részben állati zsiradék, de ez az első eset, hogy megtiltják a használatát.
Az 76 fős csapat célja, hogy felhívják a figyelmet a tudományos élet férfidominanciájára.
Az államtitkár csak arról nem beszélt, hogy milyen módon, milyen biztonsági kísérettel viszik házhoz a kormányhivatalok dolgozói a nyugdíjasok karácsonyi ajándékát.
Hatalmas tömeg fogadta a repülőszerencsétlenség áldozatait Brazíliában.
Alig marad valami a magyar fővárosból a Spectral előzetese szerint.
Tállaiék kettőt rúgtak Kubatovéknak.
Az aukció legdrágább tétele egy fehérarany, 279 briliánssal díszített nyakék. Kikiáltási ára 3,8 millió forint lesz.
A szülők szerint az új rendszer csak arra jó, hogy a gyerekek elhagyják a diákjukat.
Eredetileg ötmilliárd rubelt szerettek volna leemelni, végül csak kettőt sikerült.
A Blaha Lujza térről a Madách térre vonul a tömeg, hogy így tiltakozzanak a bíróság igazságtalan döntése ellen.