Az úszószövetség volt elnöke tagadja, hogy ő állna a szabályváltoztatás mögött.
Szakmunkás bér mérnöki végzettséggel. Csak idén 114-en mondtak fel.
A nemzetgazdasági miniszter szerint az szja-kitöltési korszak az idén véget ért.
De legalább lett üzemeltetője a Duna Arénának a verseny idejére. Közben az is kiderült, hiába rendkívül alacsonyak a jegyárak, gyér a külföldi érdeklődés.
Tüntettek a civiltörvény ellen a Kossuth téren, ahol azt mondták, csak az elmúlt egy évben 645 240 magyaron segítettek a civil szervezetek.
A csúcson kell abbahagyni, mondta Marco Rossi. Állítólag Dunaszerdahelyre szerződik.
Magyarország is bármikor célpont lehet.
Véget ért az elnök első külföldi körútja, ami során egyetlen sajtótájékoztatón sem vett részt.
Bombán üzentek a brit katonák.
A magyar örökség része. Igazi hungarikum. Része a magyarság évezredes értékeinek. Meghatározó eleme a nemzet identitástudatának.
Nem volt megelégedve a Skoda Superb-bel, A6-osra cseréltette 9,8 millióért.
Ha elfogadja az Országgyűlés, megvizsgálja majd a civiltörvényt, ígérte a köztársasági elnök.