Botos Tamás

Vizsla, Jézus és a Szent Korona is Debreceni Virágkarnevál bemutatóján

Felvonulás helyett idén csak állnak a kompozíciók.

Botos Tamás
ÉLET

Gulyás: A magyar közigazgatás és az egészségügy a világjárvány időszakában is képes volt azt bizonyítani, hogy hatékonyan tudja saját polgárait megvédeni

A miniszter szerint "a magyar állam függetlensége azt is jelenti, hogy felelős kormánya van az országnak."

Botos Tamás
POLITIKA

Kétfarkú-akció a norvég nagykövetségnél: hadat üzentek, majd rögtön meg is adták magukat

A norvég minimálbér elég lesz - áll az egyik transzparensen.

Botos Tamás
POLITIKA

Böjte Csaba szerint ahogy a heterók mellett sem állt ki, úgy a melegek mellett sem kell

„Jelenleg nem ez a probléma, hogy a székely ember mit gondol a melegekről.”

Botos Tamás
POLITIKA

Három teszteléssel indul a tanév Csehországban

Az iskolásokat, a tanárokat és a dolgozókat is szűrik a cseh oktatási intézményekben.

Botos Tamás
külföld

Napi ezer embert menekít ki Nagy-Britannia Kabulból

Első körben összesen ötezer olyan afgánt telepítenek le, akik korábban a brit kormánynak dolgoztak.

Botos Tamás
külföld

A járvány miatt elmarad a japán Forma-1-es futam

Idén eddig egyetlen verseny sem maradt el.

Botos Tamás
sport

A strasbourgi bírósághoz fordul a Levegő Munkacsoport a budapesti levegőminőségi terv miatt

A környezetvédők szerint a zöldhatóság terve nem tesz érdemben a légszennyezettség csökkentéséért.

Botos Tamás
Budapest

Ferenc pápa: Az oltás egyszerű, de hatékony mód arra, hogy tegyünk a közjóért és törődjünk egymással

Az oltás felvételére buzdít a katolikus egyházfő.

Botos Tamás
járvány

Négy tipp kutyásoknak az augusztus 20-i tűzijátékra

Nemcsak szilveszterkor, hanem a nemzeti ünnepen is oda kell figyelni.

Botos Tamás
ÁLLAT

Elhagyta Kabult 26 kintrekedt magyar

A holland és a brit külügy menekíti ki őket Afganisztánból.

Botos Tamás
POLITIKA

Mészáros családi cége építheti 30 milliárdért a fóti filmstúdió új épületeit

A stúdiókomplexum "nemzetközi és hazai viszonylatban is meghatározó eleme lesz a filmgyártásnak."

Botos Tamás
POLITIKA

Hoffmann Rózsa: A szexuális felvilágosítás során azt is szem előtt kell tartani, hogy a gyermek olyan környezetben és értékrend szerint nőjön fel, ami a haza javát szolgálja az egyéni boldogulásuk mellett

A volt oktatási államtitkár szerint "a szexuális felvilágosításra szükség van az iskolákban, de csak 14 éves kor után."

Botos Tamás
POLITIKA

Felhős szerda

Délutánra már kisüt a nap.

Botos Tamás
időjárás

Zacher szerint nem biztos, hogy az iskolások oltását augusztus két utolsó napjára kellett volna hagyni

A celeborvos szerint két-három hét múlva robbanhat be a negyedik hullám.

Botos Tamás
járvány