Botos Tamás

Veszélyes anyag okozott balesetet a debreceni egyetem kémia laborjában

Egy vegyésztechnikus és egy oktató került kórházba.

Botos Tamás
baleset

Nyolc magyarból lehet űrhajós

Összesen 149 magyar jelentkezett az Európai Űrügynökség felhívására.

Botos Tamás
utazás

Jogszerű a mozdonyvezetők sztrájkja

Leállhatnak a vonatok márciusban.

Botos Tamás
gazdaság

Brüsszel engedélyezte a házi tücskök elfogyasztását

Mostantól élelmiszerként, vagy élelmiszer-összetevőként is forgalmazható.

Botos Tamás
gasztronómia

Vesztegetés miatt állt bíróság elé az Európai Unió volt egészségügyi biztosa

A vád szerint John Dallit lefizette a dohánylobbi.

Botos Tamás
külföld

A férfiak és a fiatalok nem vették annyira komolyan a járványügyi szabályokat

Az ELTE kutatói egy 41 országból származó mintán vizsgálták a távolságtartásra vonatkozó szabályok betartását.

Botos Tamás
járvány

Négymilliárd dolláros bevételt hozott a koronavírus elleni oltás az AstraZenecának

41 százalékkal több bevételt produkált a gyógyszergyártó, mint egy évvel korábban.

Botos Tamás
gazdaság

Újszülöttet találtak a miskolci kórház bejáratánál lévő inkubátorban

A kisfiú egészséges.

Botos Tamás
ÉLET

17 bolt trükközött az árstoppal, az októberinél drágábban árultak

Az ellenőrök tapasztalatai szerint többségében szabálykövetők az üzletek.

Botos Tamás
gazdaság

Trudeau: Blokádokkal nem lehet megállítani egy világjárványt

Elfogadhatatlannak nevezte a kanadai kamionosok hetek óta tartó tiltakozását a miniszterelnök.

Botos Tamás
külföld

A magyarok többsége szerint a kormánynak kéne csökkentenie a benzint terhelő adót

Nem pedig a kutakat terhelni az ármaximalizálással.

Botos Tamás
POLITIKA

Népszava: a kormány még mindig nem szólt a fővárosnak, hogy vizes vébét rendez a nyáron

„A fővárosi önkormányzat tudomásul vette, hogy a kormány vendégeket hívott Budapestre. Az kicsit problémás, hogy a házigazdát erről nem tájékoztatta előre.”

Botos Tamás
POLITIKA

Folytatódik a februári tavasz

Napsütés, meleg.

Botos Tamás
időjárás

Péntekig kézbesítik a választási értesítőket

Az értesítő bemutatása nem feltétele a szavazásnak.

Botos Tamás
POLITIKA

Megvan az első doppingeset a téli olimpián

Az esélytelen iráni síző produkált pozitív mintát.

Botos Tamás
sport