Botos Tamás

368 ezren menekültek el eddig Ukrajnából

Lengyelországba eddig 156 ezren érkeztek.

Botos Tamás
háború

Számháború: az ukrán hadvezetés szerint már több mint négyezer orosz katona halt meg

Az oroszok pedig azt állítják, hogy közel ezer ukrán katonai célpontot semmisítettek meg.

Botos Tamás
háború

Molnár Zsolt szerint "egy sötét játszma célkeresztjébe került"

Szerepel a neve a vallomásban, ami alapján Horváth Csabát meggyanúsították.

Botos Tamás
POLITIKA

Kósa: Furcsának tartom, hogy valaki nem az ukránok melletti szolidaritását fejezi ki ebben a helyzetben, hanem az oroszokat támadja

Szerinte most Ukrajna biztonsága forog kockán, nem pedig Putyin személyes megítélése.

Botos Tamás
POLITIKA

1600 menekült érkezett Záhonyba az elmúlt két napban Ukrajnából

Többségük továbbutazott ismerősökhöz, rokonokhoz.

Botos Tamás
háború

Farkas Flórián lemaradt a Fidesz-KDNP listájáról

Az első három: Orbán, Semjén, Kövér.

Botos Tamás
POLITIKA

Az omikron helyett már az influenza fertőz

Negyven betegből csak hatnál mutatják ki az omikront.

Botos Tamás
járvány

ATV: Karácsony, Gyurcsány, Dobrev a közös ellenzéki lista tetején

Legelöl Márki-Zay Péter.

Botos Tamás
POLITIKA

A Honfoglalás 2000 Egyesület levelet írt Putyinnak, hogy segítsen visszaadni Kárpátalját

Szerintük az orosz elnök éppen most menti meg Európát a III. világháborútól.

Botos Tamás
POLITIKA

Melyik pártban van a legtöbb meleg? - kérdezi Márki-Zay, és csípőből vágják rá a választ

Márki-Zay Péter taktikájának része, hogy direkt sért tabukat, de ezzel néha saját támogatóit is megdöbbenti. Megnéztük közelről a kampányát, ahol olyat tempót diktál, amit ő maga sem tud mindig követni.

Botos Tamás, Ács Dániel, plankog, Kiss Bence
video

Frontálisan ütközött két vonat München közelében

Egy ember meghalt, 14 megsérült.

Botos Tamás
külföld

Róna Péter a köztársasági elnök feladatáról és felelősségéről fog beszélni a parlament előtt

A jelöltek a szavazás előtt 15 percet kapnak.

Botos Tamás
POLITIKA

RTL: már van olyan töltőállomás, ahol maximum 10 litert tankolhatnak az autósok

És olyan is, ahol egy nap alatt csak hatan tölthetik tele kocsijukat.

Botos Tamás
gazdaság

Bayer arra szólította fel a kormánypárti szavazókat, hogy a baloldal jelöltjein kívül mindenki más kopogtatócédula-gyűjtését támogassák

"Ez teljesen törvényes, legitim megoldás."

Botos Tamás
POLITIKA

Szlovákiában még két hullámra számítanak

A világ számos pontján alacsony az átoltottság, új variánsok jöhetnek.

Botos Tamás
járvány