Botos Tamás

Fogyasztásmanipuláló szoftvert keresnek a Porschénál

Állítólag valaki köpött a német hatóságoknak a próbapadot felismerő programról.

Botos Tamás
gazdaság

Meghalt az első amerikai, aki űrhajóval megkerülte a Földet

John Glenn még 77 éves korában is űrsiklóba ült.

Botos Tamás
külföld

Napsütéses pénteket jósolnak

Botos Tamás
időjárás

Kevesebb fiatal jár templomba, mióta kötelező lett iskolai hittan és erkölcstan

Csak a célját nem érte el a három éve bevezetett intézkedés. Van, ahol negyedével kevesebb gyerek jár a plébániai hitoktatásra.

Botos Tamás
vallás

Órabérek az EU-ban: elkeserítő a magyar helyzet

Az Eurostat legfrissebb jelentése szerint a V4-ek közt is utolsó helyen állunk.

Botos Tamás
gazdaság

Kovács: Magyarország több mint 500 millió eurót költött a magyar és az európai határok védelmére

A kormányszóvivő szerint Magyarország a szolidaritás részének tekinti ezt az összeget.

Botos Tamás
POLITIKA

Krakkóban vacsorázik Orbán Viktor

Megtekintés, látogatás, koszorúzás, leleplezés a program.

Botos Tamás
POLITIKA

Éveken át molesztálta, többször meg is erőszakolta a saját lányát

A Debreceni Törvényszék tíz év fegyházra ítélte apát, aki csak részben ismerte be tettét.

Botos Tamás
bűnügy

Egy faji szegregáció ellen küzdő üzletasszony lesz az első kanadai nő, akinek arcképe bankjegyre kerül

Kár végigpörgetni a pénztárcát, a magyar bankókon kizárólag férfiak szerepelnek.

Botos Tamás
érdekes adat

Égő házból mentett ki három rendőr egy idős asszonyt

A tűzoltók kiérkezése előtt, a már beomlott tetejű lángoló épületben segítettek.

Botos Tamás
baleset

Felfüggesztik Aleppó ostromát, hogy kimenekülhessen a lakosság

Az orosz külügyminiszter jelentette be, hogy a szíriai kormányerők egyelőre nem folytatják az előrenyomulást.

Botos Tamás
külföld

Erős földrengés volt a Salamon-szigeteknél

Botos Tamás
külföld

Akkora köd volt a pályán, hogy elhalasztották a Sassuolo-Genk meccset

Az Európa Liga selejtezőt péntek délre halasztották.

Botos Tamás
sport

Egy hét alatt több mint 20 ezer jegy kelt el a jövő évi úszóvébére

Botos Tamás
sport

Kutya fosztogatott egy váci élelmiszerboltban

A rutinos mozdulatokkal foganatosította a rablást.

Botos Tamás
bűnügy