Késő este spontán demonstráció kezdődött a Budai Várban miután Áder aláírta a CEU-t ellehetetlenítő törvényt. A tömeg éjszaka a belvárosban cirkált, aztán a régi rádiószékház előtt táboroztak le.
Uramisten.
A vasárnapi gigatüntetést szervező Oktatási Szabadságot csoport bejelentette: nem adják föl.
A HírTV riportere volt minisztereket, véleményformálókat szeretett volna meghívni műsorába. Nem mentek.
Nem úgy mint a Nobel-díjasokat.
Az autópályán járőző rendőrök mentették meg a madarat.
Három perces szellemi útvesztőben jutott el a Tv2 hírműsora a vasárnapi tüntetéstől a migránssimogató Brüsszelig.
Ötven országgyűlési képviselő aláírására lesz szüksége a pártnak.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a vasárnapi esti több tízezer utcára vonuló ember nem buta, de semmi relevanciája nem volt a tüntetésüknek.
Előre szólt az olimpiaellenes kampányban való részvételéről a budatétényi önkormányzatnál háttérmunkát végző fiú, mégis elvesztette a bizalmat.
Az egyetem alapítója is elkötelezett az intézmény fennmaradásában, tolmácsolta Soros üzenetét Ignatieff a diákoknak írt levelében.
Oroszország utasított ki korábban menedékkérőt úgy, hogy előtte az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága kimondta: ne tegye.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy lemondták a május elejére tervezett berlini találkozót.
A kormány a magyar sajtónak elfelejtett beszámolni, hogy milyen megállapodásokkal tért haza Semjén Zsolt Teheránból.