Csurgó Dénes

Gránátvetőt és mesterlövész puskát is vett az Országgyűlési Őrség

Tömegoszlatásra és nagy hatótávolságú, pontos lövésekre is felkészült a Kövér László felügyelete alá tartozó testület.

Csurgó Dénes
fegyver

A Párbeszéd és az LMP is eladná a bérlőknek a várnegyedi önkormányzati bérlakásokat

V. Naszályi Márta és Csárdi Antal ezzel akarnak méltányos helyzetet teremteni az önkormányzati bérlőknek.

Csurgó Dénes
ingatlan

Nagyszabású fásítást jelentett be a XII. kerületi önkormányzat, amit nagyszabású fairtás előz majd meg

Úgy megújul a pulmonológiai intézet, hogy háromszáz fával kevesebb fér csak el a Korányi kórház területén, de ígérik, hogy máshol pótolják.

Csurgó Dénes
környezetvédelem

Nagy pofon Bidennek, hogy a republikánus jelölt nyerte a kormányzóválasztást Virginiában

2009 óta demokrata kormányzó vezette az államot, a mostani republikánus győzelem sokak szerint inkább Bidenről szól.

Csurgó Dénes
külföld

Ötpárti koalíció alakít majd kormányt Csehországban

Andrej Babis legyőzői megegyeztek a miniszterelnök személyéről, a tárcák elosztásáról és a közös programról is.

Csurgó Dénes
külföld

Budai lakást vettek a határon túliaknak szánt pénzből, Kövér László kabinetfőnökének rokonai laknak benne

Veress László addig tagadta a történetet, amíg ki nem derült, hogy az anyósa nyitott ajtót a becsöngető újságíróknak.

Csurgó Dénes
ingatlan

Egy kutyás mém miatt csuktak le 9 napra egy férfit Kínában

A vád szerint a mém megsértette a rendőrséget.

Csurgó Dénes
INTERNET

Koncert előtt zuhant le az erkélyről egy néző Svédországban

Az idős férfi és az egyik néző, akire ráesett, meghalt.

Csurgó Dénes
baleset
Podcast

Újra védené a rezsit a kormány, és most van is mitől

A 444 szombati podcastjának új adásában Magyari Péterrel beszélgetünk arról, miért emelkedik egész Európában a gáz és az áram ára, és ezzel szemben Orbán kitől/mitől félti a rezsicsökkentés eredményeit.

Magyari Péter, Csurgó Dénes
podcast

WHO: Európában nőtt a leggyorsabban a koronavírus-fertőzöttek száma az elmúlt héten

Az ENSZ egészségügyi szervezete szerint az egyik ok az, hogy pár kelet-európai országban alacsony az átoltottság, de Nagy-Britanniában is sok az új fertőzött.

Csurgó Dénes
járvány

Kétszeresére duzzasztaná a hadseregét Lengyelország az orosz fenyegetés miatt

A lengyel kormány szerint a Nato nem tudná elég gyorsan mozgósítani erőit, ha Oroszország támadásba lendülne.

Csurgó Dénes
külföld

Leszavazta az olasz szélsőjobb a tervezetet, ami szigorúbban büntette volna a melegek és nők elleni erőszakot

Salvini párttársainak és más szélsőjobbos szenátoroknak az volt a homofób erőszak elleni javaslattal a bajuk, hogy "beengedte volna az iskolába a homoszexuális propagandát".

Csurgó Dénes
külföld

Závecz: 4 százalékponttal előzi a Fideszt az ellenzék közös listája

Eddig döntetlenre mérte a versenyt a közvélemény-kutató, az ellenzéki előválasztás után viszont változott a helyzet.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Sokkal több lett egy év alatt a dollármilliárdos Kínában

Több mint háromszáz kínai vállalkozó vagyona lépte át az egymilliárd dolláros határt. A leggazdagabb kínai egy ásványvizet gyártó cég alapítója lett.

Csurgó Dénes
gazdaság

A megyei jogú városokban is nagyot nőttek az ingatlanárak

Az Otthon Centrum adatai szerint Veszprémben, Székesfehérváron és Miskolcon emelkedtek legnagyobbat a társasházi lakások, Tatabányán a családi házak árai.

Csurgó Dénes
ingatlan