Aleksandar Vucic szerint az ausztrálok boszorkányüldzésbe kezdtek nemcsak a teniszező, hanem Szerbia ellen is.
A metró még időben tudott fékezni, a metróvezető és az áldozat is sokkot kapott.
A támogatásokat kiosztó Kisfaludy2030 Zrt. szerint nem közérdekű adat, hogy ki mennyi közpénzt kapott a szállodájára és milyen alapon. A bíróság nem értett ezzel egyet.
A Nyíregyházáról a Nyugatiba közlekedő sebesvonat ütött el valakit a Kőér utca átkelőnél.
Az agrárminiszter szerint a kereskedők bőven ki tudják gazdálkodni, hogy rögzített áron kell adniuk néhány élelmiszert, a termelőket és feldolgozókat pedig törvény védi a szerződésbontástól.
Eddig egy pekingi fertőzöttet találtak, aki biztosan az országon belül kapta el az új variánst. Már ez is nagyon aggasztja a hatóságokat kevesebb, mint három héttel a téli olimpia megnyitója előtt.
A teniszsztár hiába fellebbezett, miután másodszor is visszavonták a vízumát, a bírókat nem sikerült meggyőznie, nem indulhat az Australian Openen.
A merénylő, aki állítólag egy terrorizmus miatt börtönben ülő pakisztáni nő szabadon engedését követelte, meghalt.
A 444 podcastjának legújabb adásában a Lakmusz.hu stábjával beszélgettünk arról, miért van szükség egy tényellenőrző oldalra Magyarországon, hogyan lehet kidurrantani a véleménybuborékokat és el lehet-e érni, hogy a politikusok ne csak a levegőbe beszéljenek.
84 millió amerikait érintett volna a program, amely szerint a nagyobb cégek dolgozóinak választania kellett volna az oltás vagy az állandó maszkhordás és tesztelés között.
Az amerikai elnök szerint az omikron variáns okozta hullám az "oltatlanok járványa".
York hercegének bíróságon kell felelnie a vádakra, miszerint Jeffrey Epstein bulijain egy 17 éves lánnyal szexelt. 150 veterán kérte a királynőt, hogy vonja meg kedvenc fiát katonai rangjától és címeitől.
A hintó oldalán lévő festmény az ország gyarmattartói múltját mutatja be, ami sokak szerint már nem mutat nagyon jól a 21. században.
Christine Lee több mint félmillió font adománnyal támogatott brit politikusokat, a kémelhárítás szerint a kínai állampárt megbízásából.
De lepapírozta, mintha arra költötte volna a falu a pénzt, amire kapta. A volt polgármester felfüggesztett börtönbüntetést kapott.